Max, a felfedező még mindig képes meglepetésekkel szolgálni, bár a Füles 1966-os évkönyve megvolt nekem annak idején, és talán illett is volna emlékeznem erre a pár képsorra. Most, hogy újra megvettem egy antikváriumban, gyorsan be is szkenneltem, kicsit állítgattam a zöldjén (vajon miért pont zöldben nyomták ki az eredeti feketét?), és közreadom alant. Az író-rajzoló természetesen ezúttal is Guy Bara, az eredetik pedig minden bizonnyal a France Soirban keresendők.

Atominónak a Magyar Népköztársaságban játszódó kalandjairól már korábban írtam részletesen a Nero Blanco blogon. Kiss Feri már akkor jelezte egy kommentben, hogy Marcello Argilli és Vinicio Berti figurája magyarul is megjelent a Pajtásban. Azóta a "névtelen szkennelők" munkásságának köszönhetően fel is fedeztem az említett két oldalt, amely az Il Pioniere dell'Unità-ban 1964-ben megjelent Atomino in vacanza című történetből származik. A 20 folytatásból a magyar szerkesztők két oldalnyit vágtak ki is közöltek le a Pajtás 1966/17. és 18. számában. Aztán többé nem hallottunk róla idehaza.

Igazi csemege a francia romantika egyik legnagyobb alakjának, Alfred de Musset-nek (1810-1857) ez a kommentált rajzokban elmesélt története. Musset elsősorban költő és drámaíró volt, néhány darabját magyarul is bemutatták, de talán még munkásságánál is ismertebb viharos viszonyáról George Sand írónővel, aki később Chopin élettársa lett. Miután Sand szakított vele, Musset újabb és újabb szerelmek után nézett, ezek egyike volt a fiatal Pauline Garcia operaénekesnő (akit egyébként Liszt Ferenc tanított zongorázni). Pauline azonban nem állt kötélnek, hanem 19 évesen férjhez ment a nála jó hússzal idősebb Louis Viardot kritikushoz és műfordítóhoz, a Théâtre des Italiens igazgatójához. Ebben többek között George Sand tanácsára is hallgatott, aki továbbra is jó viszonyt ápolt Musset-vel, de úgy gondolta, nem járna jól vele a fiatal lány.

Garcia és Viardot 1840-ben házasodtak össze, erre az alkalomra ajándékozta nekik Musset a kissé tiszteletlen történetet, amelyet ő maga rajzolt. Nyilvánosságra csak jóval később került, a kéziratot az öt francia Akadémiát magába foglaló Institut de France könyvtára őrzi, ahová egy hagyatékból került.

A szöveg helyenként nagyon nehezen olvasható, már csak ezért is zanzásítjuk.

V úr negyven évnyi kicsapongás után komoly dolgokat vesz a fejébe, és eldönti, hogy megállapodik. Cervantes-fordítására emlékezve elszív egy spanyol szivart. Felöltözik, hogy meglátogassa G kisasszonyt, és a tükörbe nézve nem tetszik neki az orra. A hölgyek udvariasan fogadják, az anya kezd elaludni.

Bár nincs szignálva ez a Karinthy-adaptáció, amely a Füles 1964-es évkönyvében jelent meg, Kiss Feri beazonosította a grafikus stílusa alapján, köszönet érte. A rajzoló Vértes György (1930-1979) karikaturista, akire az én korosztályom főként úgy emlékszik, mint az 1960-as évek félig animált időjárásjelentéseinek a készítőjére. A 3 oldalas képregény alatt látható egy általa illusztrált könyv borítója, valamint Vértes és meteorológiai figurái.

A pár bejegyzéssel előbb említett Lekvár Petin kívül más képregények is megjelentek a Tündérvásárban, köztük Walt Disney-átvételek is. Ekkoriban a Disney-stripeket a King Features Syndicate kezelte, egyes kelet-európai országokban pedig annak a képviselője, a Pantheon Press.

Ezt az oldalt a Tündérvásár 1935/19-es számában találtam. A történet két hőse eredeti nevén Toby Tortoise és Max Hare, azaz a klasszikus, Aiszóposz meséje alapján 1934-ben készült rajzfilm főszereplői. Disneyék már akkor szerették újrahasznosítani a figurákat, így hát még annak az évnek a végén elindult több napilapban a Boarding-School Mystery című, 9 folytatásban közölt képregény, amelyben a teknős és a nyúl nyomozóként lép színre. Írta Ted Osborne, rajzolta Al Taliaferro.

Sajnos, ebből az eredeti közlésből nem találtam képet, így a magyar oldal felett egy - ugyancsak 1935-ben megjelent - olasz képet mutatok be, amely megegyezik a magyar verzió első képével. Ebből is jól látszik, hogy Magyarországon akkkoriban még nem fogadták be a szövegbuborékos képregényeket, hanem kitörölték a párbeszédeket, és képaláírásokal helyettesítették - ráadásul versikében. A harmadik kép egy teljes olasz oldal a sztoriból, az utolsó pedig egy angol nyelvű utánközlés első oldala.

Ismét kaptam egy érdekességet a Képregénymúzeum egyik hűséges olvasójától. A Füles 1993/1-es számában jelent meg:

Figyelemfelkeltő az aláírás: Al Plastino. Az 1921-ben született veterán rajzoló már 17 évesen Bill Everett asszisztenseként dolgozott, a II. világháború alatt például a Sub-Mariner (Torpedo) sorozaton. Az 1950-es években számtalan Superman-képregényt rajzolt a DC-nek, később pedig a Batman napi stripet jegyezte. 1972-ban azonban leváltották a Batmánia múlása miatt hanyatló népszerűségű comic strip szerzőgárdáját (bár ezzel sem értek el eredményt, 1974-ben végleg abbahagyták). Ekkor érdekes fordulat állt be Plastino karrierjében: egy igazi komikus stripet vett át megalkotójától, a dán Henning Dahl-Mikkensentől, azaz Miktől.

Mik (1915-1982) még Dániában kezdte el Ferd'nand szöveg nélküli kalandjait a PIB ügynökség számára. A sorozat hamar roppant népszerű lett, még Amerikába is eljutott. Olyannyira, hogy Mik át is települt az Egyesült Államokba, ahol a United Features terjesztette a stripet. Idővel átadta a rajzolói teendőket az asszisztensének, majd pedig Plastinónak. Íme az egyik első, 1937-es Ferd'nand.

Plastino 1989-ig rajzolta Ferd'nand kalandjait, majd nyugdíjba ment. A kisember azonban továbbra is él és virul, jelenleg ismét egy dán, Henrik Rehr készíti a csíkokat.

A Tündérvásár című képes gyermeklap 1925 és 1936 között jelent meg, majd egyesült Az Én Újságommal (amely 1944-ben szűnt meg). Rendszeresen jelentek meg benne képaláírásos történetek, amelyek közül a legismertebb a Lekvár Peti (és Misi - ő a kocós). Történetei folytatásosak voltak, így az alábbi két, az 1933/41-es számból származó oldal is részlet az Ugri Matyi és a Lekvárok című hosszabb sztoriból. Ehhez a verset a Csomorkányi Pál írói álnevet használó Simonka György (1887-1982) újságíró költötte, a rajz pedig Benedek Kata (1903-1988) munkája. Az első kép egy későbbi számnak, az 1936/1.-nek a címlapja, ezen is a Lekvár-fiúk láthatók.

Kisbetűvel, mint az eredetiben (de azért hosszú í-vel), amely a Borsszem Jankó 1872. augusztus 18-i számában jelent meg. A rajzoló ezúttal is Jankó János.

A Füles 1970/51-52. számában jelent meg ez a francia képregény, amelynek az eredetije a Vaillant 613. számában található, még 1957-ből. Szerzője nem "P. Zahary", hanem Jean Tabary, a magyar verzió készítői pedig csupán magyarra fordították és némileg átszabták a képregényoldalakat. Az eredeti cím Le mouvement perpétuel, avagy Örökmozgó, és egy tervezett sorozat első része lett volna - ám a Guitto, Cloclo, Taxi hármasról soha többé nem esett szó.

Újabb dán rajzolót mutatunk be azok közül, akiknek a rövid képregényeit rendszeresen közölte a Füles az 1970-es években. Ib Bjerregaard 2002-ben hunyt el, és valószínűleg 1930 környékén született, többet nem sikerült kideríteni róla. Munkáit hol Iber, hol Petit szignóval látta el (látszik is a hasonlóság az E betűk és a nagy I-kre tett pontoknál), és főleg a Hudibras című dán rejtvényújságnak dolgozott, de egyes források szerint rajzolt Helan & Halvan (avagy "magyarul" Stan és Pan) képregényeket is.

Az alábbi képsorok 1971-ben és 1972-ben jelentek meg a Fülesben.