1971-ben érdekes képregényfajtával kísérleteztek a Pajtásnál: a Dargay Attila által megkomponált, de szöveg nélküli oldallal szemben Peterdi Pál egy egész hasábnyi szöveggel egészítette ki a történetet. Jó kérdés, hogy mennyire képregény ez egyáltalán, hiszen a meghatározás szerint a kép és a szöveg egymásra van utalva, márpedig jelen esetben a szöveg tökéletesen megáll önmagában, és lehetetlen lenne úgy felszabdalni, hogy beleilleszthető legyen az egyes kockákba. További csavarként némelyik sztoriban nem teljesen "néma" a képregény, ami még jobban bonyolítja az egyes képkockák és szövegrészek megfeleltetését egymással. Azt hiszem, maradjunk annyiban, hogy ez egy különlegesség. A képregények jól láthatók ebben a méretben, a szövegeket kinagyítottuk. Rozmár kapitány kalandjaiból bő tucatnyi jelent meg.

A Vaillant/Pif és a Pajtás szerkesztőségei között az 1960-as években létrejött szóbeli egyezségnek köszönhetően számos francia képregény jelent meg a magyar lapban. Idővel a magyar fél egyre szabadabban értelmezhette a megállapodást, és az ILV egyre több más újságjára is kiterjesztette. Az i-re a pontot pedig a Kockás havilap elindításával tette fel, 1981-ben: ezt néhány magyar képregénytől eltekintve kizárólag a Pifből származó képregényekkel töltötte meg. A Kockás 1992-ig jelent meg.

Ha stimmelnek a források, a Kockás 37. számában, 1990-ben volt olvasható az Ászok című sorozat egyetlen magyarra lefordított epizódja. Ezt a sorozatot Greg (ld. Sarok Akhillész) indította még 1963-ban. A kölyökcsapat ötlete önmagában nem volt túl eredeti, és a Vaillant-nak meg is volt a saját sorozata ebben a műfajban (Totoche és barátai), de Greg humorának és történetmesélésének köszönhetően elfért a két dudás egy csárdában, és mivel Totoche alkotója, Tabary idővel más karakterekre koncentrált, Greg figurái nagyobb teret kaptak. A sorozat Quentin Gentil, Les 5 As és simán Les As címen is futott, végül utóbbinál állapodott meg.

Greg időközben felkapott forgatókönyvíró lett, és egyszerűen nem bírta a megnövekedett munkamennyiségét. 1966-ban létrehozta a Greg Studiót, amelynek a tagjai az ő stílusához alkalmazkodva segítettek be az egyes sorozatainál. Nála kezdett például Dupa (Cubitus, magyarul Porcogó megalkotója), dolgozott neki Turk és De Groot (Robin Flúg, Leonárd), valamint a később egyre inkább az erotikus témák felé forduló Dany, akinek ebben az időszakban éppen az Ászok volt a fő munkája, így minden bizonnyal ezt az epizódot is ő rajzolta nagyrészt.

Az Ászok és a légikalóz eredetileg a Pif-Gadget 133. számában, 1971-ben jelent meg. A magyar verzió a korszakhoz képest korrekt módon készült, bár az összehasonlításból látható, hogy a színeket nem nagyon sikerült eltalálni, és hát a beírás is lehetett volna szebb.

Henry Mayo Bateman (1887-1970) brit karikaturista fő specialitása a szöveg nélküli pároldalas képregény volt, pályatársai a fokozás nagymesterének tartották - amikor már úgy gondolja az ember, hogy mindent kihozott egy adott sztoriból, ő még rátett egy lapáttal. Jól példázza ezt az alábbi, valószínűleg a Punch-ban 1928-ban megjelent történet, amelyet Art Spiegelman fedezett fel újra pár évvel ezelőtt. Bateman munkássága nagy hatást gyakorolt a Mad első korszakát meghatározó Harvey Kurtzman humorára is.

Igazi mérföldkőnek tekinthető a magyar képregény történetében a Füles rejtvénymagazin indulása, hiszen ez az egyetlen hazai lap, amely 1957 óta a mai napig megszakítás nélkül közöl képregényeket. Ezek közül is a legelső volt Korcsmáros Pál (1916-1975) négyoldalasa, amelyhez Cs. Horváth Tibor készítette a forgatókönyvet O. Henry amerikai író Az indiánfőnök (The ransom of Red Chief) című, 1910-ben íródott novellája alapján.

A képregény több újraközlést is megért, az itt látható restaurált verzió a Fekete-Fehér Képregénymúzeum 3. kötetéhez (Egy jenki Arthur király udvarában) készült.

Várnai György (1921-1991) is egyike volt azoknak az ismert karikaturistáknak, rajzfilmeseknek, akik egy-egy alkalommal megpróbálkoztak képregények készítésével is. Ez a képsor a Ludas Matyi 1959/44. számában jelent meg.

Szokatlan, ha nem is teljesen egyedi ívet írt le ennek a mára szinte teljesen elfelejtett dán képregény- és karikatúrarajzolónak a pályája. Herluf Bidstrup (1912-1988) anyja német volt, ő maga is Németországban született, 5 évesen költözött vissza a család Dániába. Képzőművészeti tanulmányait is részben Berlinben végezte, pont a náci hatalomátvétel idején. 1936-tól kezdett el dolgozni a dán Social-Demokraten című lapnak, és az elsők között készített karikatúrát Hitler szenvedélyes beszédeiről. Fő műfaja a szöveg nélküli, egyoldalas képregény volt, amelyek közül jó néhányat a II. Világháború alatt félelemből visszadobott a cenzúra, illetve csak allegóriaként tudta kifejteni nézeteit.

A háború után a kapitalizmust látta fő ellenségnek, a Szovjetunió és a kommunizmus iránt ellenben kritikátlanul elkötelezte magát, innentől kezdve a dán kommunista párt Land og Folk című lapjának dolgozott. A legnagyobb népszerűségnek az NDK-ban örvendett, a kelet-német NBI és a Wochenpost rendszeresen közölte a munkáit, de kapott megrendelést a Pravdától is, és 1964-ben megkapta a Lenin Békerendet. Ennek ellenére képregényeinek a többsége nem tartalmaz nyílt politikai állásfoglalást, sokkal inkább a hétköznapokról, a kisemberekről, az emberi természetről szólnak. 1960-ban magyarul is megjelent egy kötet a munkáiból "Bidstrup karikatúrái" címen (fent ennek a címlapja látható) - a neten fellelhető minták alapján ezek mind rövid képregények voltak valójában.

Ízelítőként bemutatjuk néhány képregényét, főleg orosz honlapokon érdemes keresni továbbiakat, ott a mai napig komoly nosztalgikus kultusza van a jelek szerint. Pontos évszámot és forrást ezúttal nem tudok megadni, én sem találtam.

A Nero Blanco blogon már írtam pár hete Pif nehézkes kezdeteiről a Pajtás magazinban. Miután végre tisztázódott, hogy Pif=Pif és Pifou=Pifu, és a valódi, eredeti francia Pif-történetekből válogattak a szerkesztők, még mindig előfordultak furcsaságok. Így például az alábbi, az 1967/20-as számban közölt rövid történet esetében is.

Már eleve gyanús, hogy a jobb alsó sarokban a "1127-2" jelzés olvasható. Ahogy azt a lap olvasói tudják, ez a kód azt jelenti, hogy a Vaillant 1127. számából származik a sztori (amely 1966 decemberében jelent meg), és hogy ez bizony a második oldal. Méghozzá annak is kissé rövid.

A Windom kiadó megerősítette, hogy a Fekete-Fehér Képregénymúzeum következő számát Endrődi István (1920-1988) képregényeinek szenteli. Ennek örömére bemutatunk tőle egy rövid, színes képregényt, amely a Ludas Magazin 1980/11-es számában jelent meg, a lapra jellemző, akkoriban kissé pajzánnak számító hangvételben.

>

Nem csak a Ludas Matyi olvasóit szórakoztatta Pusztai Pál kultikus figurája, Jucika. A kelet-német Freie Welt 1965/46-os és 1966/2-es számai között összesen kilenc képsora jelent meg. Sajnos, Jucika kalandjait "túl frivolnak" ítélte egy idő után a komoly hetilap szerkesztősége (vagy valaki, aki szólt a szerkesztőségnek), és lecserélték egy ártalmatlan lengyel manóra.

A címben a hibás ragozás pedig nem elírás, hanem visszatekintés: első munkahelyemen idegenforgalmi kiadványok szerkesztője voltam. Már nem emlékszem pontosan, milyen jellegű munka volt, amelyben németről magyarra fordíttattunk egy kiadványt az NDK-ról, és ahogy annak idején illett, megküldtük a szöveget ellenőrzésre a követségre. Magát a szöveget jóváhagyták, de a címben hatalmas betűkkel olvasható "az NDK-ban"-ból az NDK-t DDR-rel írták felül, mert szerintük minden nyelven ez volt a hivatalos neve az országnak. A névelőt és a ragot viszont elfelejtették egyeztetni...

Egyetlen "endékás" Jucikát találtam a neten, íme.

Újabb sikeres beazonosítás eredményét mutatjuk be, ezúttal a Pajtásból. Klaus Vonderwerth (született Berlinben, 1936-ban) jelenleg sikeres gyermekkönyv-illusztrátor, az 1960-as években az NDK-beli Trommel című ifjúsági lap számára készített képsorokat, ezekből válogatott be párat a Pajtás. "Szokás szerint" forrás és szerző megjelölése nélkül, de mivel az egyik csíkon szerepelt a karakter neve, és a "Sportartikel" feliratból sejthető volt, hogy német az eredeti, pár perc netes keresés után kiderült, hogy ki írta-rajzolta és honnan származnak a képsorok. A Pajtásban a két fenti jelent meg (1966/19-20. illetve 1968/2.), a harmadikat egy NDK-nosztalgia honlapon találtam. A Trommelben eredetileg 1964-ben és 1965-ben összesen 21 képsor jelent meg.