A már a két háború között is komoly képregénykultúrával rendelkező Jugoszláviában egészen másképp viszonyultak a képregényhez, mint azokban a kelet-európai országokban, ahol erőteljesen érvényesült a sztálinista kultúrpolitika. Míg Magyarországon az irodalmi adaptáció ürügyén lehetett csak visszacsempészni a sajtóba, Romániában, Csehszlovákiában és az NDK-ban pedig kizárólag gyerekújságokban jelenhettek meg, Tito Jugoszláviájában virágzott a képregény, ellentétben a többi országgal, ott bőségesen engedték importképregények behozatalát. Ennek az egyik fő színtere az 1957 végén indított Kekec című képregénymagazin volt, amely cirill és latin betűs szerb-horvát nyelvű kiadás mellett - Buksi néven - magyarul is megjelent. A kultúrpolitika azonban Jugoszláviában sem volt mentes a hullámzástól, a szerkesztőség többször is változtatásra kényszerült, majd 1961-ben előbb a magyar Buksit kellett leállítani, pár évvel később pedig maga a Kekec is megszűnt.

Az átvételek többnyire a francia Vaillant és a belga Tintin magazinokból, valamint amerikai forrásokból származtak, utóbbiak főként a Walt Disney stúdióból. Ám már az első számtól kezdve helyet kaptak helyi alkotók is, 2-4 oldalas történelmi témájú képregényekkel. Sajnos, az alkotók nevét nem tüntették fel, csak néhány képregénytörténeti műből tudjuk, hogy kik lehettek ők.

Az alábbi kétoldalas különlegessége a magyar témája: Magyar László Afrika-kutató élettörténetét mutatja be, meglehetősen elfogultan. Igaz, a magyar Wikipédia sem titkolja, hogy Magyar valószínűleg nem csak tétlen szemlélője volt a rabszolga-kereskedelemnek, és egy nemrég megjelent életrajz is árnyalja a hazai ifjúsági irodalomban a legendás kutatóról kialakult képet, ám a képregény némelyik állítását nem támasztják alá, így azt sem, hogy Magyar valóban király lett volna. De azt sem, hogy akár csak egy percig is megfordult volna Magyar fejében, hogy felszámolja a rabszolgaságot, ahogy azt egy magyar diafilm sugallta.

Az 1961-ben a Kekecben/Buksiban megjelent képregényt ezúttal is zentai gyűjtő barátunktól kaptam. Rajzolója nagy valószínűséggel Zdravko Sulić (1925-1989) volt.

A rendszerváltás előtt magyar lapok előszeretettel közöltek a nemzetközi sajtóban itt-ott talált karikatúrákat és képcsíkokat, többnyire forrás, és gyakran az alkotó feltüntetése nélkül. A francia Hoviv (1929-2005) jellegzetes stílusával lehetett találkozni a Fülesben, a Képes Újságban, más helyeken is. Az örmény származású rajzoló élete sajátosan alakult. 1947-ben a családjával együtt visszatelepült az akkor a Szovjetunióhoz tartozó anyaországba, ám deportálták Szibériába, és csak 1964-ben tudott visszatérni Franciaországba. Nem csoda, hogy ezeknek az élményeknek a hatására komoly jobboldali politikai aktivitásba kezdett. Munkáinak a túlnyomó többsége azonban nem közéleti indíttatású, hanem a szexszel foglalkozik. A magyar újságok inkább a semlegesebb témáiból válogattak, így a Hahota első száma is, amely 1980-ban jelent meg - onnan való ez a képsor.

Míg az amerikai klasszikus comic stripek többnyire polgári vagy családi környezetben játszódtak, különös kivételként ért el nagy sikert egy csavargó, Pete the Tramp. Clarence D. Russell 1932-től 1963-ban bekövetkezett haláláig rajzolta ezt a figurát. Pete kalandjait a King Features Syndicate terjesztette Amerika- és világszerte, így Magyarországra is. Az alábbi oldal a Pesti Hírlap Vasárnapjában jelent meg, 1937 januárjában. A képsor Petren Gábor gyűjteményéből származik, köszönet érte.

Ezt a képsort az 1963-ban Budapesten rendezett műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, illetve annak a plakátja ihlette. A plakátot nem, az azt ábrázoló bélyeget viszont megtaláltam a neten. Pusztai Pál képsora a Ludas Matyi 1963/6. számában jelent meg.

A Füles 1962-es évkönyvében jelent meg ez a mindössze kétoldalas képregény, rejtvény formájában - azt kellett megfejteni, hogy kinek melyik regényét foglalja össze. A megoldás Jack London: Az éneklő kutya. A rajzokat Korcsmáros Pál készítette. Ez sem volt odaírva, de a stílusa felismerhető.

Rég nem esett szó Kajláról, Dargay Attila egyik legismertebb képregényfigurájáról. Ez a másfél oldalas képregény a Pajtás 1969/35. számában jelent meg.

A nemrég bemutatott szerb PUF kapcsán kaptam pár oldalt ebből a magyar nyelvű, de Csehszlovákiában megjelent változatból. A Kis Építő című, 1952 és 1990 között megjelent gyereklapból származik, a forgatókönyvet Molnár Ferenc regényéből a lap szerkesztője, Batta György készítette, a rajzoló Kopócs Tibor képzőművész. A történet 27 folytatásban jelent meg 1986-1987-ben. Ez itt az első és az ötödik oldal, Kiss Ferenc gyűjteményéből.

Rendszeresen kapok anyagokat képregénygyűjtők ismerősöktől és nem-ismerősöktől, magam is szedek le dolgokat innen-onnan, így előfordul, hogy mire valamelyik sorra kerül, már nem emlékszem, hogyan jutottam hozzá. Ez is most egy ilyen, úgyhogy elnézést, ha nem köszönöm meg (esetleges) beküldőjének.

Bonzóról, a kutyáról kiemelten emlékezik meg Kertész Sándor képregénytörténeti kötetében, mint az egyik legnépszerűbb külföldi képregényről az 1930-as évek magyar sajtójában. Pedig ma már csak érdekességként említik, mint az egyik első képregényfigurát, aki rajzfilmszereplő is lett, és akire komoly merchandising épült.

Az alábbi szöveg nélküli képsor a Magyar Detektívben jelent meg, az évszámot nem sikerült kideríteni. Furcsa, hogy a rendőrújság szerkesztősége mennyire hadilábon állt a nyomozással: ahogy korábban a skandináv Adamsont amerikainak minősítette, itt az angol George Studdy munkáját németnek...

Frissítés: itt látható az eredeti megjelenése (Tit-Bits, 1925). Mint látható, ott még szöveges volt a képregény...

Ez a négyoldalas képregény a Ludas Matyi 1979-es évkönyvében jelent meg. Írta Peterdi Pál, rajzolta Endrődi István.

A Képregénymúzeum olvasói tudják, hogy nem a Yellow Kid volt az első képregény - legfeljebb az első amerikai, és az első, amelyik rendszeresen kezdte alkalmazni a szóbuborékokat. Azt is tudják, hogy az első képregények készítőjének a büszke címére a blogot illusztráló genfi Rodolphe Toepffer a legesélyesebb, akinek a munkái kalózfordításokban eljutottak Amerikába. De jutott bőven ihlet az USA-ba Angliából is, hiszen ott alkották meg az első "képregényhőst" (Toepffer figurái csak egy-egy történetben szerepeltek, így ő valójában a "graphic novel" elődjének is tekinthető).

Az első figura, aki rendszeresen szerepelt képaláírásos történetekben, az angol Ally Sloper volt. Kalandjai 1867-ben kezdődtek a Punch című szatirikus lappal rivalizálni próbáló Judy magazinban. Megalkotója Charles H. Ross ponyvaíró volt, aki eleinte maga is rajzolta az egyoldalasokat, ám hamar átengedte ezt a szerepet feleségének, (jav:: élettársának, újabb kutatások szerint nem voltak házasok), a francia születésű Emilie de Tessier-nek, aki a Marie Duval művésznevet használta. Ross ugyanis sajnálatos módon nem tudott rajzolni... Duval az első pillanattól segített neki tuskihúzóként, ám úgy tűnik, a házaspár hamar belátta, hogy egyszerűbb, ha az asszony teljesen átveszi a rajzolói feladatot.

Ally Sloper történetéről röviden a Toonopedián lehet olvasni, itt pedig a kiváló képregénykutató, Roger Sabin tanulmánya található (angolul, persze). A sorozat - rajzoló- és helyváltással - 1916-ig bírta szusszal. Az alábbi három egyoldalas mint 1874-ből származik.