Rendszeresen kapok anyagokat képregénygyűjtők ismerősöktől és nem-ismerősöktől, magam is szedek le dolgokat innen-onnan, így előfordul, hogy mire valamelyik sorra kerül, már nem emlékszem, hogyan jutottam hozzá. Ez is most egy ilyen, úgyhogy elnézést, ha nem köszönöm meg (esetleges) beküldőjének.
Bonzóról, a kutyáról kiemelten emlékezik meg Kertész Sándor képregénytörténeti kötetében, mint az egyik legnépszerűbb külföldi képregényről az 1930-as évek magyar sajtójában. Pedig ma már csak érdekességként említik, mint az egyik első képregényfigurát, aki rajzfilmszereplő is lett, és akire komoly merchandising épült.
Az alábbi szöveg nélküli képsor a Magyar Detektívben jelent meg, az évszámot nem sikerült kideríteni. Furcsa, hogy a rendőrújság szerkesztősége mennyire hadilábon állt a nyomozással: ahogy korábban a skandináv Adamsont amerikainak minősítette, itt az angol George Studdy munkáját németnek...
Frissítés: itt látható az eredeti megjelenése (Tit-Bits, 1925). Mint látható, ott még szöveges volt a képregény...