Miután elolvastam Szabó Zoltán Ádám remek cikkét a Kilencedik.hu-n a Délmagyarország képregényes vonatkozásairól, benne az 1936 karácsonyán közölt hosszú képregényről, belelkesültem, felkerestem a cikkben említett archívumot, letöltöttem és kicsit megszépítettem a képregényt, és most közreadom talán valamivel könnyebben olvasható formában (a képekre rá kell nagyítani).

A képregény "A koronaékszerek elrablása" címen jelent meg. Ahogy azt Zoli is írja, a rajzoló Lyman Anderson, és a Wade felügyelő egyik nyomozását bemutató történet eredetileg "The Traitor's Gate" címen futott amerikai napilapokban, a King Features Syndicate gondozásában. Azt is lehet tudni Kiss Ferenc alapos gyűjtéséből, hogy nem ez volt az első magyar nyelvű Inspector Wade képregény - ennek a cikknek az elején olvasható, hogy mikor és hol jelent meg korábban.

Mivel mindenhol megjegyzik, hogy adaptációról van szó, Edgar Wallace egyik regényéről, érdekelt az is, hogy mennyire követte az eredetit a feldolgozója, az akkor még pályája elején járó, később számos rajzfilm (köztük Batman és Plastic Man epizódok) forgatókönyvét jegyző Sheldon Stark. Meg hogy találok-e eredeti stripeket.

Az eredmény igen érdekes. Edgar Wallace-nak valóban van The Traitor's Gate című regénye, és valóban a koronaékszerek elrablása a témája, csak éppen Wade felügyelőnek nyoma sincs benne. Utánanéztem, és kiderült, hogy Wallace valójában csak egy regényt írt Wade főszereplésével, a képregény összes többi epizódját olyan regényekből dolgozta át Stark, amelyeknek vagy nem volt kiemelt rendőrszereplője, vagy (mint például a magyarul szintén megjelent "Gumiemberek" esetében) egy másik nyomozót, bizonyos Elk őrmestert cserélt le Wade-re.

Eredeti stripekből pedig kettőt sikerült kinyernem egy amerikai újság PDF-jeiből, íme:

Bár az elsőség tekintetében érdemes óvatosan fogalmazni, nagy valószínűséggel Ally Sloper volt az első rendszeresen, sorozatszerűen megjelenő képregényfigura. Charles H. Ross (1835-1897) teremtménye a Judy című humorlapban jelent meg először 1867-ben, majd néhány szereplés után eltűnt, de 1869-től már hetente követhették az angol olvasók ennek a tipikus semmirekellőnek a kalandjait.

Ross alapvetően újságíró volt, rajzolni kevéssé tudott, ezért vázlatainak a kihúzását francia születésű felesége, Emilie de Tessier vállalta magára, Marie DuVal művésznévén. DuVal idővel aztán teljes jogú rajzolója lett Ally Slopernek.

A karakter neve beszédes, „alley sloper”-nek a viktoriánus korban azokat a bérlőket gúnyolták, akik egy sikátor mélyére kúsztak, amikor a tulajdonos jött behajtani a lakbért. Ally iszákos, lusta és rendetlen volt, mindig valami apró stiklin törte a fejét, ám mivel nem volt valami okos, többnyire pórul járt – hacsak nem talált magánál is butább balekot.

Ebben az első időszakban Sloper kalandjainak a többségében volt egy állandó jellegű társa, bizonyos Isaac Moses, gúnynevén Iky Mo – nagy valószínűséggel az első zsidó képregénykarakter.

Sloper és Mo rövid, képaláírásos történetei általában azzal kezdődtek, hogy Mónak támad egy kiváló pénzcsinálási ötlete, amely következetesen mások átverését feltételezi. Az ötletek be is válnának, ha a lelkes, de nem éppen zseniális Sloper nem követ el valami oltári nagy baklövést. A mellékelt részletben például Mo azt javasolja, hogy hozzanak létre egy hitelintézetet, amely nem vizsgálja a kérelmező hitelképességét, és nem kér garanciát sem. Természetesen rengetegen csődülnek friss nyitott irodájukhoz, ám Sloper elrontja az egészet azzal, hogy két pennyért adja a jelentkezési lapot.

Sajdik Ferenc több stripsorozatot is készített a Ludas Matyinak, de ezt korábban nem ismertem. Bárcsak emlékeznék, kitől kaptam a képsorokat néhány hónappal ezelőtt... Akkor nem volt időm foglalkozni velük, és lám, azóta meg elfelejtettem. Ez a kettő a Ludas 1972. július 20-i és 27-i számában jelent meg.

Benjamin Rabier (1864-1939) a francia képregény egyik úttörője volt, az elsők közé tartozott, akik állatfigurákat használtak képregényes történetekben. Mindig meglepődünk, ha a "régiekről" kiderül, mennyire modernnek ható megoldásokat alkalmaztak. Ez például 1903-ban jelent meg, az 1856 és 1933 között futó Journal Amusant-ban.

Egy érdekesség Rabier-val kapcsolatban: a nevét ugyan messze nem mindenki ismeri Franciaországban, az egyik rajzát azonban mindenki. 1921-ben ugyanis egy reklámpályázatra készítette el egy nevető tehén figuráját, amely annyira megtetszett egy sajtgyártónak, hogy megvette a kép felhasználási jogát, sőt még új sajtjának a nevét is ehhez igazította: így született a mai napig népszerű "La Vache qui Rit" emblémája.

És egy másik érdekesség, amiről eddig nem tudtam (a sajtos sztorit már egy ideje ismertem): Rabier állítólag motorkerékpárral elutazott Moszkváig, innen vette Hergé (aki régi rajongója volt a rajzolónak) az első Tintin-kaland ötletét. Sajnos, erről többet nem tudtam kideríteni, mert mindenhol ugyanazt az egy hivatkozást találni a neten.

Jan Larri finn író Ezer kaland erdőn, mezőn című kötetéből származik ez a kis történet, amelyet Cs. Horváth Tibor dolgozott át képregényre. Eredetileg a Képes Nyelvmesterben jelent meg 1968-1969-ben, orosz nyelven. A magyar változat a Fekete-Fehér Képregénymúzeum Gugi Sándor: Válogatott képregények című kiadványához készült, 2006-ban.

Facebookon keresztül kaptam ezt a képregényt, Nagy István nevű olvasónktól. Richly Zsolt munkája a Kisdobosban jelent meg, 1964 augusztusában.

1964. szeptember 29-én, vagyis kerek 50 évvel ezelőtt jelent meg először Mafalda, Quino képregényfigurája. Magyarul 1990-ben jelent meg belőle néhány képsor a Krampusz magazinban, köztük ez is:

Quino (sz. 1932-ben, polgári neve Joaquín Salvador Lavado) valójában már két évvel korábban, 1962-ben találta ki Mafalda karakterét, de az első képsorok csak két évvel később jelentek meg egy argentin hetilapban, a Primera Planában. A hatéves főszereplő kinézete tudatosan emlékeztet a Nancy című amerikai képregényfigurára, a gyerekcsapat ötlete pedig többek közt a sorozat indulásakor már világhírű Peanutsra. Jelentős különbség azonban mindkettőhöz képest, hogy Mafalda szülei rendszeresen megjelennek, aktív résztvevői a történéseknek, ebből a szempontból inkább Kázmér és Hubához lehet hasonlítani.

Quino eredeti elképzelése szerint Mafaldán keresztül szeretett volna reagálni a napi közéleti eseményekre, ám amikor a Primera Plana csődje után a sorozat átkerült egy másik lapba, ott a hosszabb átfutási idő miatt erre már nem volt lehetősége. A nagy sikerre való tekintettel egy ideig még folytatta, ám 1973-ban lezártnak tekintette a sorozatot, bár néha még előveszi a figurát, főként jótékonysági vagy politikai célokra, például 2009-ben egy Berlusconi-ellenes kampány részeként.

Időközben Mafaldát elérte a nemzetközi hírnév is, előbb más dél-amerikai orszgokban, Spanyolországban és Olaszországban, majd Franciaországban is megjelentek képsorok és gyűjteményes kötetek. Összesen 26 nyelvre fordították le a képsorokat. Az első olasz albumhoz Umberto Eco írt előszőt.

1982-ben Quino hozzájárult Mafalda-rajzfilmek készítéséhez, de a felmerült játékfilm és színdarab ötleteket rendszeresen megvétozza. Hazájában annyira szeretik Mafaldát, hogy még utcát is elneveztek róla Buenos Airesben.

Két képből állhat képregény? Talán igen, talán nem. A Ludas Matyi képsorainál eleve sokszor úgy érzi az ember, hogy tulajdonképpen inkább több képből álló karikatúrával van dolga. Nehéz szigorú határt húzni. Mindenesetre - ahogy azt itt már láthattuk - Gerő Sándor csinált "rendes" stripeket is, ezért megszavazom neki, hogy ez befér a képregény kategóriába. A Ludas 1959/49-es számában jelent meg.

Hegedűs István (Hihi, 1932-2007) karikaturistától nem sok képsort lehet fellelni, íme az egyik. A Ludas Matyi 1958/7-es számában jelent meg.

Pár napja írtam egy cikket az első Chaplin-képregényekről, ebben említettem, hogy a brit verzió magyarul is megjelent Áller Képes Családi Lapjában. Petren Gábor gyűjtőnek köszönhetően most meg is tudok mutatni hármat, a lap 2. és 3. évfolyamából, vagyis 1925-ből és 1926-ból. Ezek a képregények eredetileg is képaláírásosak voltak, a Funny Wonder című brit lapban jelentek meg, a szerzőjük pedig Bertie Brown (1887-1974) volt.

Frissítés: a majdnem teljes gyűjtemény áttekintése alapján Chaplin legalább 44 alkalommal szerepelt az Állerben.