Pusztai Pál legendás karaktere, válogatás a Ludas Matyi 1961-es számaiból.

Kaján Tibor természetesen elsősorban karikaturista volt, de évente 4-5 egyedi, nagyrészt szöveg nélküli stripet is rajzolt a Ludas Matyinak. Ezt például 1961-ben, a január 5-i számban.

1. rész: Ismerjük-e Winnetout?

A Winnetou több nemzedék meghatározó élménye volt. Olvastuk regényként és képregényként, láttuk filmként és diafilmként, ismerjük jól. Legalábbis így véljük. Valójában az „igazi” Winnetout, azt, akit Karl May kitalált, elég kevesen ismerték nálunk, és ennek érdekes oka van.

May élete maga is egy regény. Kisebb bűncselekmények, többnyire lopások és csalások miatt fiatalkorában összesen bő nyolc évet töltött rács mögött, ám mindannyiunk szerencséjére utolsó börtönében a könyvtárban kapott munkát, és itt felfedezte hivatását. Miután kiszabadult, harmincévesen visszaköltözött a szülői házba, és eszeveszett tempóban elkezdett írni. Szorgalma hamar elnyerte jutalmát, sikerült megjelentetnie néhány cikket és novellát, szerkesztői állást is kapott. Műveinek egyre növekvő népszerűségének köszönhetően egy idő után már meg tudott élni az írásból, sőt kifejezetten vagyonos ember lett. Könyvei a mai napig 200 millió példányban keltek el.

A roppant termelékeny szerző számos zsánerrel és formával próbálkozott, sajátján kívül tucatnyi művésznéven is írt. Hamar kiderült, hogy legnagyobb tehetsége a kalandos elemekkel tarkított utazóregények írásában rejlik, ezekből 33 készült. May egyes szám első személyben írta regényeit, alteregóinak hangzatos neveket választva: a vadnyugati történetekben Old Shatterhand, a keleten játszódókban Kara Ben Nemsinek hívta magát.

Közvetlenül A szőke ciklon után és Az előretolt helyőrség előtt, hatodik „péhovárdos” regényként jelent meg 1939-ben a Bradley Tamás visszaüt, a Nova kalandos regényei között. Rejtő Jenő eszeveszett tempót diktált, saját nevén, P. Howardként és Gibson Laveryként szinte havonta készült el egy-egy munkájával. Az alaposságnak ez aligha kedvezett, így vizionálhatott például tigrist Afrika szívébe, „your lordship” (vagy egyszerűen „sir”) helyett „mylordnak” szólíttatta a angol főnemest, noha ezt az Európa-szerte elterjedt kifejezést éppen csak a britek nem használják, de a megszokott szórakoztató színvonalat könnyedén hozta ezúttal is.

A címlapot a Nova rendszeres illusztrátora, Pályi Jenő készítette, aki így elsőként rajzolhatta meg Bradley Tamás alakját, már amennyiben a főhőst látjuk a borítón. A második kiadás, sárga helyett immár piros alapon díszelgő figurái azonban minden bizonnyal mások. A hóemberszerűen mosolygó mellékalak és a groteszk mozdulatok jelzik, hogy a drámaiság helyett ekkor már inkább a történet humorát kívánták előtérbe helyezni.

Rejtő Jenő már saját nevén és P. Howardként is sikeres írónak számított, amikor felkérést kapott, hogy a légiós zsáner meghódítása után vadnyugati témában is írjon ponyvákat. Rejtő ráállt, és az új területhez új álnevet választott magának: így született meg Gibson Lavery.

Lavery 1939 és 1941 között öt westernt írt, a Tigrisvér a negyedik volt a sorban. Elkészült ugyan egy hatodikkal is, ám az már csak jóval halála után jelenhetett meg, és – talán mivel humorosabb volt a többi vadnyugati történetnél – A Néma Revolverek Városát nem illesztették ebbe a sorba az örökösök és a kiadók.

Tény, hogy Howard és Lavery stílusában felfedezhetők különbségek, de az is észrevehető, hogy Rejtő nem húzott éles határvonalat köztük. Westernjeinek a hangvétele alapvetően nem vicces, valószínűleg ezért sem tartoznak az utókor kedvencei közé. De azért minden történetében felbukkan egy olyan groteszk karakter, mint a Tigrisvér bukott színésze, Barker.

Háború előtti magyar folyóiratokat böngészve (az Arcanumon) találtam rá erre a brit stripre is. Ahogy a nemrég bemutatott Wilhelminánál, ennél is hamar felmerült bennem a gyanú, hogy bár nincs megjelölve sorozatcím, az újra meg újra felbukkanó figurák alapján ezeknek össze kell tartozniuk. A forrás (Daily Express) és a szerző szignója (Walter) alapján viszonylag hamar sikerült is a beazonosítás.

Walter Goetz német zsidó származású rajzoló volt, aki szülei gondoskodásának köszönhetően már 1931-től Angliában élt. Sőt valójában már korábban is ott járt iskolába, majd Berlinben és Franciaországban végezte művészi tanulmányait. A Daily Express 1933-tól kezdett nagyobb rendszerességgel közölni képsorokat, ekkor kapott Goetz is lehetőséget egy saját sorozatra.

Up ("Fel") ezredes és Down ("Le") úr elvileg két különböző társadalmi osztályt képviselnek. Az egyikük lehetne egy előkelő származású katonatiszt, akit a gyarmatokon töltött szolgálata után nyugdíjaztak, a másik pedig az inasa. Néha így is viselkednek, máskor viszont teljesen egyenrangú barátokként, megint máskor pedig úgy tűnik, eltérő hátterük dacára mindketten anyagi gondokkal küzdenek, talán a világgazdasági válság miatt. Mindenesetre a poénok elég nagy része tekinthető "generikusnak", amelyben nem játszik szerepet, hogy kik is ők valójában.

A sorozat 1949-ig futott az angol napilapban, és már egy évvel megjelenése után eljutott külföldre is. Némelyik stripnél nem is a Daily Express, hanem a francia Ric et Rac van feltüntetve forrásként, és nem egy esetben a feliratok is franciául vannak. A francia verzióban "M. Bit et M. But" a nevük, vagyis abban nincs szó katonai rangról. Magyarországon a Pesti Hírlap mellékleteiben (Képes Pesti Hírlap, Pesti Hírlap Vasárnapja) és a Színházi Életben jelent meg néhány képsor, eddig összesen 16-ot találtam, és nagy részüknél sikerült beazonosítanom a pontos forrást is. Az alábbi négy a Képes Pesti Hírlapban jelent meg 1934-ben, eredetileg pedig a Daily Expressben 1933-ban és 1934-ben. Az érdekesség kedvéért mellékelem az eredetiket is.

Már a korai élclapoknak-vicclapoknak is voltak visszatérő figuráik, a legelsők valószínűleg a többnyire, de talán nem mindig Jankó János által rajzolt Magyar Miska és Német Miska. Ezek a karakterek nagyrészt karikatúrákban, két-három képből álló csíkokban, illusztrált vagy akár illusztráció nélküli szövegekben is szerepeltek. Ezek lajstromba vétele izgalmas kutatási terület (lenne), de mi próbáljuk tartani magunkat ahhoz, hogy csak olyanokkal foglalkozunk, amelyek legalább "határesetnek" tekinthetők. Ilyen volt a Szabad Szájban a Vasi (Kálmán Viktor) szignójával 1946-tól megjelenő Hekus Lonci.

A sorozat apropója már az első képsorból kiderül: a rendőrség elkezdett nőket toborozni, ami akkor nyilván nagy újdonságnak számított, és ez megmozgatta Vasi és a lap szerkesztője, Király "Rex" Dezső fantáziáját. Az nem világos, hogy minden karikatúra közös munkájuk volt-e, vagy némelyiket egyedül készítette a rajzoló. Íme az első néhány, 1946-ból.

Henye Henrik kalandjai a Dolgozók Világlapjában jelentek meg 1945-ben és 1946-ban, rajzolójuk Toncz Tibor volt. Válogatás az első évfolyamból.

Gerő Sándortól már láttunk többször is Szomszéd Balázs-képsorokat a hatvanas évekből, de ezt csak most tudtam meg, hogy volt előtte is egy rövidebb strip-sorozata, méghozzá a Ludas Matyiban. 1955-ben és 1956-ban 10-10 képsor készült Kartárs Károly kalandjaiból. Íme az öt legjobb az első évfolyamból.

Szepes Béla ezüstérmet nyert gerelyhajításban az 1928-as olimpián, és ő volt Magyarország első síugró bajnoka. Már sportpályafutásával párhuzamosan elkezdett újságíróként és karikaturistaként dolgozni. A Ludas Matyiban 1945-től jelentek meg munkái, és itt alkotott meg 1950-ben egy képregényfigurát is.

Pimf Palit manapság inkább Béna Bélának neveznénk, de az ötvenes években sokkal elterjedtebb volt ez a lekicsinylő szó, mint mostanában. 

Pimf Pali nagy lelkesen több sportágban is kipróbálta magát. Az első striphez volt egy kísérő versike, a többi hat szöveg nélküli volt. A rajzok nagyon jók, a poénok nem különösebben - feltehetően a szerkesztőségnek is ez lehetett a véleménye, mert hamar vége szakadt a sorozatnak.