A néhai Kretén egykori olvasói minden bizonnyal könnybe lábadt szemekkel emlékeznek vissza olyan klasszikusokra, mint a Vörös fülek, A természet lágy ölén, A Hegyalja-család nyaral, vagy éppen a Gusztustalan állat című képsorokra. Valamennyinek a szerzője a fiatalon elhunyt Jean-Marc Reiser (1941-1983). Nemrég derült ki a számunkra, hogy korábban is jelent meg képregénye magyar újságban, mégpedig a Fülesben. A rejtvénylap ugyanis a folytatásos történeteken kívül egy időben számtalan "egyke" képsort is közölt, persze a kor szellemének megfelelően minden forrás megjelölése nélkül. Ezek között találtunk rá erre az apróságra, az 1971/9-es számból. Az azonosítást megkönnyítette ugyan az aláírás, de Reiser rajzstílusa egyébként is összetéveszthetetlen. (Sajnos, az eredeti megjelenés helyét illetően még csak tippünk sincs.)

Sebők Imre (1906-1980) többnyire a Népszava és a Magyar Ifjúság számára készített képregényeket, a Fülesben mindössze két eredeti munkája jelent meg. Ezek közül az egyik a Jack London elbeszélése alapján, Cs. Horváth Tibor forgatókönyvéből készült Tragédia a messzi Északon. Megjelent három folytatásban, a Füles 1975/16-18. számában. A képregény szerepel a Fekete-Fehér Képregénymúzeum első, Sebők Imre munkásságának szentelt, 300 példányban megjelent részében.

René Moreu, a Vaillant főszerkesztője találta ki és rajzolta meg ezt a mackófigurát fiatalabb olvasók számára. Elsősorban nem képregényekben, hanem illusztrált történetekben szerepelt. 1959-ben és 1960-ban készült néhány strip, amellyel a Riquiqui újságot reklámozták a Vaillant-ban. Az alábbiak a 762,, 765, és 767. számban jelentek meg.

Az eleinte főleg irodalmi adaptációkat és történelmi-mozgalmi témájú, realista stílusban készült képregényeket közlő Pajtás 1965-től nyitott a humoros kalandok felé. Külföldi minták befogadása (a lengyel Tytus, a francia Pif) mellett már ekkor kísérleteztek saját figurák bevezetésével is. Az első próbálkozás az elsősorban kiemelkedő állatfestőként ismert Csergezán Pál (1924-1996) nevéhez fűződik, míg a történeteket egy Vágó nevű író jegyezte (a keresztnevét még nem sikerült kiderítenem). A közvetlen minta egészen biztosan Henryk Jerzy Chmielewski Tytus, Romek i A'Tomek című sorozata volt, hiszen abban is két fiú (az egyik magasabb, a másik alacsonyabb és szemüveges) és egy majom a főszereplő - Csergezánék egy kutyával is kiegészítették a csapatot.

Tudomásom szerint a Rázós kalandok első egyoldalas epizódja (Címkegyűjtők) a Pajtás 1965/7-es számában jelent meg, ahol azonnal meg is ismerjük a szereplők nevét: Karesz, Tranzi, Mokka és Szimat. A második epizód (Nem boszorkányság, technika) két, a harmadik (Vigyázat, Beatles-járvány!) négy héttel később volt olvasható. Utóbbi tanúsága szerint már akkor is problémás ötlet volt a rocksztárrá válás... A folytatásról majd később írunk.

"Kőkori bolondságok" címen közölte a Pajtás 1967/23-es száma az alábbi képregényt. Alkotója Eugène Gire (1906-1972), aki 1945 és 1967 között állandó munkatársa volt a Vaillant-nak, általában hetente több oldalt is szállított a lapnak, és ezzel párhuzamosan más kiadványoknak is dolgozott. Ez az oldal legismertebb sorozatából, a La Pension Radicelle-ből származik, és a Vaillant 1144-es számában jelent meg eredetileg, 1967-ben - tehát a magyar utánközlés szokatlanul gyorsan történt. A sorozat főszereplői Mlle Radicelle, a panzió tulajdonosa (az első képen halat sütőgető hölgy), és a panzió állandó lakói, köztük Saturnin, az amatőr feltaláló (akit a dínó cipel a szájában). A diszfunkcionális családként működő - némileg a Katzenjammer Kidsre emlékeztető - csapat tagjai változatos, sokszor őrült kalandokban vesznek részt. Egy időben a panzió helyett egy uszályon kellett lakniuk, és Gire akkor át is neveze sorozatát La Péniche Radicelle-re.

Az őskorba Saturnin balul sikerült kísérleteinek az egyike folytán kerültek - eredetileg azt képzelte, hogy meg fogja fiatalítani önmagát és a többieket, méghozzá mindenkit annyira, amennyire szeretné. Ehelyett időutazásra indultak a Vaillant 1142. számában. Az őskorban 11 hetet töltöttek, majd kissé tisztázatlan módon az ókori Athénba repültek át, ahol viszont már 24 héten át kellett időzniük. Ekkor Saturnin újraépítette a gépét, és az épp arra járó Héraklész egy jól irányzott ütése szolgáltatta a beindításához szükséges energiát.

A Pajtás csak ezt és egy másik kiragadott részletet adott közre - amelyekből nem igazán derül ki semmi. Mi több (hacsak nem téved a forrás, ahonnan átvettem), erről az oldalról lehagyták a három utolsó képet, és így lemaradt az igazi poén (látva, hogy a többiek mennyire berágtak, igyekszik lecsillapítani a dínót, és az utolsó képen büszkén állítja, hogy sikerrel járt - persze, hátul nincs szeme).

Még két szembetűnő különbség mutatkozik a lenti képpel összehasonlítva: a magyar verzió utolsó képébe beszúrtak egy szóbuborékot, illetve a szereplők tegeződnek, noha az eredetiben mindvégig magázódás van.

Kivételesen nem képregényt mutatunk be, hanem egy illusztrált történetet egy képregényújságból, magyar vonatkozása miatt. Móra Ferenc novelláját francia Vaillant 497., 1954. őszén megjelent számában találtam. A közlés forrása az ugyanebben az évben a Bulletin hongrois melléklete lehetett, amelyben a Kevély Kereki mellett A csaló is olvasható volt franciául. Sem a fordító, sem az illusztrátor nevét nem sikerült kideríteni. Jobbra lent a dőlt betűs rész Petőfi életét foglalja össze röviden, míg a bal oldalt alul látható képregénynek semmi köze Mórához, az egyik futó sorozatnak az aktuális része.

Még mindig Guy Bara felfedezője. Korábban hazai megjelenéséről nem tudtam - más viszont igen. Kiss Ferenc révén kaptam párat az 1964 és 1971 között a Fülesben - Max nevének a feltüntetése nélkül - közölt szöveg nélküli stripekből. Az első 1964/47-es, a második az 1971/20-as, a harmadik az 1971/24-es számból származik. Eredetileg feltehetően a France Soir napilapban jelentek meg.

Ezen a linken pedig Bara hivatalos - a művész lánya, Olivia Bara által karbantartott - honlapján további Max-stripek láthatók.

Toncz Tibor (1905-1979) karikaturista volt, csak néhány képsort készített, ez a valamivel hosszabb képregénye pedig valószínűleg egészen egyedi. Megjelent a Ludas Matyi 1958/17-es számában.

A magyar újságokban megjelent francia képregények forrásainak a kutatása közben újra meg újra kiderül, hogy a hazai olvasó nem pontosan az eredetiket ismerhette meg annak idején, hogy finoman fogalmazzunk. Az egyik kiemelt áldozat ironikus módon az egyik legnépszerűbb, akire úgyszólván mindenki emlékszik, aki már elmúlt 30 éves, és a a kezébe került a Pajtás, a Hahota vagy a Kockás valamelyik száma.

Pifet természetesen mindannyian a francia Pif-Gadget újsághoz kötjük, noha eredetileg nem is annak az elődjében, a Vaillant hetilapban, hanem az ugyancsak a kommunista sajtócsoport által kiadott L’Humanité hasábjain mutatkozott be 1948-ban, képsorok formájában. Négy évvel később azonban már valóban a fiatal olvasóknak szánt képregényújságban szerepelt, eleinte 1-2 oldalas, később még hosszabb kalandokban.

Magyarul először egy szovjet kiadású kalózverziót olvashattunk.

A Füles rejtvénymagazin névadó csacsija "igazi" képregényben nem nagyon szerepelt, ám képalaírásos stripekből készült jónéhány a 60-as évek elején. Íme kettő ezek közül: az egyiket Zórád Ernő, a másikat Ruszkay György rajzolta, mindketten Hidvéghy Ferenc versikéjét illusztrálták. Az 1961/47, illetve 1961/49-es számban jelentek meg. (Kiegészítés Kiss Ferenctől: később készültek további Füles-stripek, ezeket Krenner István rajzolta.)