Az elmúlt időben jó sok Friss Ujság került fel az Arcanumra. Sajnos a vasárnapi melléklete csak hiányosan, de így is már több mint 80 képregényt tudtam összegyűjteni a lapból. A legkorábbiak 1937-ből vannak, íme az egyik. Ahogy a túlnyomó többséget, ezt is Jeney Jenő rajzolta.

1. rész: Ismerjük-e Winnetout?

A Winnetou több nemzedék meghatározó élménye volt. Olvastuk regényként és képregényként, láttuk filmként és diafilmként, ismerjük jól. Legalábbis így véljük. Valójában az „igazi” Winnetout, azt, akit Karl May kitalált, elég kevesen ismerték nálunk, és ennek érdekes oka van.

May élete maga is egy regény. Kisebb bűncselekmények, többnyire lopások és csalások miatt fiatalkorában összesen bő nyolc évet töltött rács mögött, ám mindannyiunk szerencséjére utolsó börtönében a könyvtárban kapott munkát, és itt felfedezte hivatását. Miután kiszabadult, harmincévesen visszaköltözött a szülői házba, és eszeveszett tempóban elkezdett írni. Szorgalma hamar elnyerte jutalmát, sikerült megjelentetnie néhány cikket és novellát, szerkesztői állást is kapott. Műveinek egyre növekvő népszerűségének köszönhetően egy idő után már meg tudott élni az írásból, sőt kifejezetten vagyonos ember lett. Könyvei a mai napig 200 millió példányban keltek el.

A roppant termelékeny szerző számos zsánerrel és formával próbálkozott, sajátján kívül tucatnyi művésznéven is írt. Hamar kiderült, hogy legnagyobb tehetsége a kalandos elemekkel tarkított utazóregények írásában rejlik, ezekből 33 készült. May egyes szám első személyben írta regényeit, alteregóinak hangzatos neveket választva: a vadnyugati történetekben Old Shatterhand, a keleten játszódókban Kara Ben Nemsinek hívta magát.

Közvetlenül A szőke ciklon után és Az előretolt helyőrség előtt, hatodik „péhovárdos” regényként jelent meg 1939-ben a Bradley Tamás visszaüt, a Nova kalandos regényei között. Rejtő Jenő eszeveszett tempót diktált, saját nevén, P. Howardként és Gibson Laveryként szinte havonta készült el egy-egy munkájával. Az alaposságnak ez aligha kedvezett, így vizionálhatott például tigrist Afrika szívébe, „your lordship” (vagy egyszerűen „sir”) helyett „mylordnak” szólíttatta a angol főnemest, noha ezt az Európa-szerte elterjedt kifejezést éppen csak a britek nem használják, de a megszokott szórakoztató színvonalat könnyedén hozta ezúttal is.

A címlapot a Nova rendszeres illusztrátora, Pályi Jenő készítette, aki így elsőként rajzolhatta meg Bradley Tamás alakját, már amennyiben a főhőst látjuk a borítón. A második kiadás, sárga helyett immár piros alapon díszelgő figurái azonban minden bizonnyal mások. A hóemberszerűen mosolygó mellékalak és a groteszk mozdulatok jelzik, hogy a drámaiság helyett ekkor már inkább a történet humorát kívánták előtérbe helyezni.

Rejtő Jenő már saját nevén és P. Howardként is sikeres írónak számított, amikor felkérést kapott, hogy a légiós zsáner meghódítása után vadnyugati témában is írjon ponyvákat. Rejtő ráállt, és az új területhez új álnevet választott magának: így született meg Gibson Lavery.

Lavery 1939 és 1941 között öt westernt írt, a Tigrisvér a negyedik volt a sorban. Elkészült ugyan egy hatodikkal is, ám az már csak jóval halála után jelenhetett meg, és – talán mivel humorosabb volt a többi vadnyugati történetnél – A Néma Revolverek Városát nem illesztették ebbe a sorba az örökösök és a kiadók.

Tény, hogy Howard és Lavery stílusában felfedezhetők különbségek, de az is észrevehető, hogy Rejtő nem húzott éles határvonalat köztük. Westernjeinek a hangvétele alapvetően nem vicces, valószínűleg ezért sem tartoznak az utókor kedvencei közé. De azért minden történetében felbukkan egy olyan groteszk karakter, mint a Tigrisvér bukott színésze, Barker.

Jankó Jánosnak ez a remek munkája a Magyar Szalonban jelent meg. A kor szokásainak megfelelően nem soronként, hanem hasábonként olvasandó. Nagyítás jobb egérgombbal. Alatta pedig egy kifehérített, hasábra tördelt verzió.

A magyar képregény 1957 utáni történetéről beszélve leginkább az olyan országos terjesztésű lapok szerepét szoktuk hangsúlyozni, mint a Füles, a Pajtás, a Magyar Ifjúság vagy a Népszava. Kevésbé ismert (legalábbis nekünk, budapestieknek), hogy igen szép számban jelentek meg képregények a vidéki lapokban is. Amennyire tudom, ezek egy része az országos sajtóban nem is jelent meg soha.

Az Arcanum és Hungaricana adatbázisoknak köszönhetően nemrég kényelmesen hozzáférhető lett a legtöbb vidéki napilap és periodika anyaga. Ennek a tanulmányozása közben vettem észre, hogy 1963-ban elindult egy érdekes kezdeményezés: ugyanazt a képregényt több megyei lap is közölte, néhány nap eltolódással.

Ha jól látom, ezek között az első volt A rajnai várkastély, amelyet Valentyin Ivanov magyarul 1954-ben megjelent regényéből dolgozott át Cs. Horváth Tibor. A rajzoló Sebők Imre volt.

A képregényt három képből álló csíkokban közölték az újságok. A sort a Kecskeméten megjelenő Petőfi Népe kezdte, 1963. január 11-én. 13-án követte a Hajdú-Bihari Napló és a Somogyi Néplap, majd még legalább tizenegy megyei lap. A közlés ritmusa különbözött: némelyik újságban egyesével, másokban kettesével jöttek le a képcsíkok, 24 vagy 12 részben. Az újságok nagyobb része napilap volt akkoriban, de előfordult köztük hetente kétszer megjelenő is, amelyben így értelemszerűen hosszabb ideig húzódott el a képregény közlése.

Az eddig megismert sorrend, az eredeti regény ismertetője és a képregény beharangozója a képsorok után tekinthető meg.

Ha lehet hinni a kanadai forrásnak, ez az egészen egyedi kis képtörténet meglehetősen kanyargós úton került be a Film Színház Muzsika 1960/30. számában. Alkotója, Feyer György 1921-ben született Budapesten, és már 15 éves korától publikált karikatúrákat különböző lapokban. A háború után Kanadába emigrált, és George Feyer néven 1948-tól új karrierbe kezdett, idővel új hazája egyik legismertebb karikaturistája lett.

A Szomorú vasárnap által ihletett történet állítólag eredetileg 1936 körül jelent meg egy magyar magazinban - hogy melyikben, és pontosan mikor, sajnos nem derül ki a forrásból, és az interneten folytatott eddigi kutatásaim során sem bukkantam még nyomára. Az FSZM 1957-es indulásától kezdve tartalmazott egy humorrovatot, amelybe nagyrészt a nemzetközi sajtóból válogattak a szerkesztők. Biztosat ugyan nem tudhatunk erről, de gyaníthatóan nem is sejtették, hogy magyar az alkotója.

Honti Nándor, aki korábban Bit álnéven a Fidibusznak készített képregényeket, 1910-ben lett Az Ujság című napilap munkatársa. A gyermekrovat meséinek illusztrálása mellett hamarosan itt is elkezdett képregényeket rajzolni. 1912-ben indította a Séta Álomországban sorozatot, amely témájában erősen emlékeztet Winsor McCay munkáira.

Ez a legelső a lap 1912/196. és 201. számában jelent meg. A sorozat 30 részt élt meg. Többnyire maga Honti írta a történeteket, de egy idő után befogadott ötleteket olvasóktól is.

A Nagyvári-Nosek László által rajzolt Magyar történelmi mondák két újabb részét mutatjuk be, az alkotó engedélyével. Megjelentek a Kisdobos 1980. szeptemberi és októberi számában. Írta Papp László. A szkenek a MANDA honlapjáról származnak.

A Friss Újság mellékletében többnyire "tréfákat" közöltek képregényformában, de előfordult néha egy-egy ismeretterjesztő jellegű történet is. Mint például ez, amit Kálmán Jenő írt Jeney Jenő számára. Megjelent a lap 1938. június 12-i számában. A szkent Ács Sándortól kaptam, két részben, én egyesítettem és igazítottam a színein.