A Vaillant/Pif és a Pajtás szerkesztőségei között az 1960-as években létrejött szóbeli egyezségnek köszönhetően számos francia képregény jelent meg a magyar lapban. Idővel a magyar fél egyre szabadabban értelmezhette a megállapodást, és az ILV egyre több más újságjára is kiterjesztette. Az i-re a pontot pedig a Kockás havilap elindításával tette fel, 1981-ben: ezt néhány magyar képregénytől eltekintve kizárólag a Pifből származó képregényekkel töltötte meg. A Kockás 1992-ig jelent meg.

Ha stimmelnek a források, a Kockás 37. számában, 1990-ben volt olvasható az Ászok című sorozat egyetlen magyarra lefordított epizódja. Ezt a sorozatot Greg (ld. Sarok Akhillész) indította még 1963-ban. A kölyökcsapat ötlete önmagában nem volt túl eredeti, és a Vaillant-nak meg is volt a saját sorozata ebben a műfajban (Totoche és barátai), de Greg humorának és történetmesélésének köszönhetően elfért a két dudás egy csárdában, és mivel Totoche alkotója, Tabary idővel más karakterekre koncentrált, Greg figurái nagyobb teret kaptak. A sorozat Quentin Gentil, Les 5 As és simán Les As címen is futott, végül utóbbinál állapodott meg.

Greg időközben felkapott forgatókönyvíró lett, és egyszerűen nem bírta a megnövekedett munkamennyiségét. 1966-ban létrehozta a Greg Studiót, amelynek a tagjai az ő stílusához alkalmazkodva segítettek be az egyes sorozatainál. Nála kezdett például Dupa (Cubitus, magyarul Porcogó megalkotója), dolgozott neki Turk és De Groot (Robin Flúg, Leonárd), valamint a később egyre inkább az erotikus témák felé forduló Dany, akinek ebben az időszakban éppen az Ászok volt a fő munkája, így minden bizonnyal ezt az epizódot is ő rajzolta nagyrészt.

Az Ászok és a légikalóz eredetileg a Pif-Gadget 133. számában, 1971-ben jelent meg. A magyar verzió a korszakhoz képest korrekt módon készült, bár az összehasonlításból látható, hogy a színeket nem nagyon sikerült eltalálni, és hát a beírás is lehetett volna szebb.

Szerző: Bayer Antal  2012.08.11. 10:11 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr254706583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása