Mivel a május 12-i képregényfesztiválon kiemelt téma lesz a "fumetti", a következő néhány bejegyzésben az itthon megjelent olasz képregényeket mutatunk be.

Bár már csak nagyon óvatosan merek ilyen kijelentéseket tenni, az egyik legeredetibb olasz alkotónak, Benito Jacovittinek (1923-1997) egyetlen magyarországi megjelenése volt, az eredetileg Cocco Bill nevű figurája Dilibill néven szerepelt a Hahota zsebkönyv 10. számában, 1983-ben.

Cocco Bill 1957-ben debütált az Il Giorno csütörtöki gyerekmellékletében, majd tíz év után átkerült a Corriere dei Piccoliba, onnan pedig 1978-ban az Il Giornalinoba. Ennek a korszaknak az első, pontosabban az első négy története az, amit mi is megismerhettünk annak idején - bár áttételesen, ugyanis a Pajtás és társai által kapott szóbeli engedélyt a Pifben megjelent francia képregények lefordítására és ingyenes közlésére a szerkesztők kiterjesztették az egyetlen, a Pifben utánközölt Cocco Bill-epizódra, vagyis épp erre a négy, egymást követő 6 oldalas rövid sztorira. A Hahota formátumából kifolyólag elforgatták az oldalakat, így látszólag 48 (négyszer 12) oldalnyi Cocco Bill jelent meg nálunk - de az eredetitől eltérő módon fekete-fehérben. Bár közismerten nagy barátja vagyok a fekete-fehér képregényeknek, ebben az esetben nagy kárnak tartom, hogy nem volt lehetőség a színes közlésre - hogy miért, annak az illusztrálására mellékelem a francia verziót. (A "beszédes" nevek is arról árulkodnak, hogy franciából fordították a Hahotának.)

Most a négy epizód közül az elsőt mutatjuk be, az eredeti címe Saloon, és az Il Giornalino 27-es számából származik, 1978-ból. A francia változat a Le Nouveau Pif 687-es számában jelent meg.

Ezt a kis négyoldalast Peterdi Pál írta, Heltai Jenő elbeszélése alapján. Főszereplője Mák István, akit ismerhetünk Heltai Zórád Ernő által megrajzolt kisregényeiből (Family Hotel, VII. Emmánuel, Jaguár), valamint Puybroche márki, aki szintén visszatérő szereplője volt az írónak. A képregényt Endrődi István rajzolta, megjelent a Ludas Matyi 1985-ös évkönyvében.

Ismét visszatérünk a Fülesből beazonosítandó képregényekhez. A Martin nevet és a stílust viszonylag könnyű volt összepárosítani, de a stripek címének a felderítéséért rendesen meg kellett dolgozni. Az alkotó teljes neve George Martin, az 1950-es évek eleje és az 1980-as évek vége között volt aktív, és ahhoz képest, hogy milyen sokat dolgozott - főleg a a Dandy, a Beezer és a Topper című brit heti képregényújságoknak, valamint a napi sajtónak - nagyon kevés információ érhető el róla a neten. Talán majd egyszer egy angol kutató utánajár ennek is, és akkor többet is megtudunk róla.

Egyelőre előlegezzük meg, hogy ennek a figurának a neve Bunion, és ez a három képsor a Füles 1980-as számaiban jelent meg, eredetileg meg valószínűleg több évvel korábban, számos angol helyi napilapban. Bunion kisember, szinte minden stripben más a hivatása, így végtelen a variációk lehetősége.

És ha már nem-emancipáció, íme egy frissebb termék, a Ludas Matyi 1962/28-as számából, Pusztai Pál híres Jucika-sorozatából.

Nem éppen politikailag korrekt, no de nem is mostanában, hanem még 1871-ben jelent meg az a két oldal a Borsszem Jankóban. A rajz szokás szerint Jankó Jánosé, az ötlet és a szöveg feltehetően valamelyik szerkesztőé.

Az alábbi képregényt Ferenczi Sándor ajánlotta Siegmund Freud figyelmébe. Egy 1911 májusi levelében mellékelt néhány rajzot, amelyet egy páciense gyűjtött ki a Fidibusz című élclapból. A folyóiratot Gábor Andor és Heltai Jenő szerkesztette, és arról is nevezetes, hogy itt jelentek meg eredetileg Karinthy Frigyesnek a később Így irtok ti címen összegyűjtött paródiái.

A művét Bit-ként szignáló alkotóról Ferenczi és Freud nemrég kiadott levelezéséből kiderül, hogy Honti Nándor festőművészről(1878-1961) van szó. Honti először 1901-től élt hosszabb ideig külföldön - előbb Párizsban, majd 1903-tól 1906-ig Amerikában. Megalapozott a feltételezés, hogy itt megismerte Winsor McCay képregényeit, az 1904-ben indult Dream of the Rarebit Fiend-et és az 1905-től futó Little Nemo in Slumberland-et, amelyek szerkezete ehhez hasonlóan az álom világából való hirtelen ébredésre épül.

1916-ben Honti fel is kereste Ferenczit, és átadta neki ennek és néhány további képregényének az eredetiét azzal, hogy juttassa el Freudhoz. Hogy ez megtörtént-e, nem tudjuk, de azt igen, hogy az 1918 augusztusában Budapesten tartott Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszuson vendégként Honti is részt vett, és itt minden bizonnyal volt alkalma személyesen találkozni Freuddal.

A "hírhedt" Fidibuszban inkognitóban maradó Honti saját nevén elsősorban az Újságnak dolgozott, ahol számos karikatúrája jelent meg, és ő illusztrálta a gyermekrovatot, néha kisebb képregényekkel is. 1908-ban az ő illusztrációival jelent meg a Holnap irodalmi antológia is. 1920-ban Honti ismét és véglegesen elhagyta Magyarországot, és New Yorkba költözött, ahol húsz éven keresztül elsősorban a Hearst-féle sajtóbirodalom lapjainak dolgozott.

Freud betette a képregényt az Álomfejtés negyedik, 1914-ben megjelent kiadásába. A képregény ugyancsak szerepel Otto Rank egyik tanulmánykötetében.

Megjelent a Kretén 7. számában, 1995-ben, rajzolta Fujkin István. Felül az eredeti, fekvő verzió, alatta a könnyebb olvashatóság és áttekinthetőség kedvéért sorokba szedett, kitisztított.

A pár hete bemutatott Adamson képsorokhoz kaptunk adalékot Domján Zoltán gyűjtőtől, a Sebők Imre-életművet gondozó Windom kiadó egyik vezetőjétől. Ezek szerint már az 1930-as években eljutott Magyarországra ez a figura, a minták a Pesti Hírlap Vasárnapjában jelentek meg 1934 és 1938 között, vagyis ezek minden bizonnyal az eredeti, Oscar Jacobsson által a Söndags-Nissének rajzolt képsorok közül kerültek ki.

Ugyancsak az említett beazonosítási kísérlet során kerültek elő az alábbi képsorok. A karakter neve Adamson, és számtalan ország számtalan sajtótermékében ütötte fel jellegzetes fejét, mielőtt eljutott a Fülesbe, méghozzá tulajdonképpen meglepően későn, 1992-ben, és öt év alatt bő tucatnyi csíkot közölt a lap a sorozatból.

Adamson története eléggé különleges. Oscar Jacobsson (1889-1945) svéd karikaturista alkotta meg eredetileg a Söndags-Nisse című lap számára. A strip hatalmas sikernek örvendett, rengeteg helyen közölték, ritka módon az USA-ban is átvették - olyannyira, hogy amerikai rajzolók, előbb Henry Thol, majd Jeff Hayes egy párhuzamos verziót készítettek a figurából (ez a változat 1935 és 1953 között létezett). Jacobsson halála után a dán Viggo Ludvigssen folytatta a sorozatot 1964-ig. Adamson azóta pihen, bár rendszeresen újraközlik.

Fogalmunk sincs, hogy a Fülesben közölt csíkok a fenti rajzolók melyikétől származnak, bár a legvalószínűbb talán, hogy Jacobsson készítette őket, és a legkevésbé az, hogy az amerikaiak egyike.

Kiss Feri megkért, hogy próbáljak beazonosítani néhány képregényt a készülő Füles-bibliográfiához. A szkeneket Szakács György digitális archívumából kaptam. Sajnos, az esetek nagy többségében nem tudok segíteni, de az alábbi rajzolójának a stílusa könnyven felismerhető, és bár a szignója nem tisztán olvasható, egyértelmű, hogy Barberousse-ról, polgári nevén Philippe Josse-ról (1920-2010) van szó. Főleg a napisajtónak dolgozott karikaturistaként, de egész szép számban jelentek meg rövid képregényei is, leginkább a Journal de Tintinben. Ez a Füles 1970/42-es számában jelent meg, de hogy eredetileg hol, nem tudtam kideríteni.

Itt pedig megtekinthető néhány további munkája is, persze franciául.