1873-ban a Borsszem Jankó igen sokat foglalkozott Liszt Ferenccel. Már korábban bemutatttuk azokat a képsorokat, amelyekben a nagy zongoraművész egyik hazai előadása előtt tisztelegtek (április, 275. szám), az november 9-i 306. számban pedig a mester pályafutásának az 50. évfordulója szolgáltatott ürügyet egy kis fricskához.

"Szeptember 9-én, Liszt művészi pályafutásának 50 éves évfordulóján Richter János vezényelte Krisztus oratóriumát. Aznap délelőtt még előadták Gobbi Henrik Liszt-kantátáját, és díszes arany babérkoszorút nyújtottak át számára." (Forrás: Wikipédia.)

A kétoldalas képregényfélét szokás szerint a lap állandó grafikusa, Jankó János rajzolta, a szöveg feltehetően a főszerkesztőtől vagy egy másik munkatárstól származik.

Igazi csemege a francia romantika egyik legnagyobb alakjának, Alfred de Musset-nek (1810-1857) ez a kommentált rajzokban elmesélt története. Musset elsősorban költő és drámaíró volt, néhány darabját magyarul is bemutatták, de talán még munkásságánál is ismertebb viharos viszonyáról George Sand írónővel, aki később Chopin élettársa lett. Miután Sand szakított vele, Musset újabb és újabb szerelmek után nézett, ezek egyike volt a fiatal Pauline Garcia operaénekesnő (akit egyébként Liszt Ferenc tanított zongorázni). Pauline azonban nem állt kötélnek, hanem 19 évesen férjhez ment a nála jó hússzal idősebb Louis Viardot kritikushoz és műfordítóhoz, a Théâtre des Italiens igazgatójához. Ebben többek között George Sand tanácsára is hallgatott, aki továbbra is jó viszonyt ápolt Musset-vel, de úgy gondolta, nem járna jól vele a fiatal lány.

Garcia és Viardot 1840-ben házasodtak össze, erre az alkalomra ajándékozta nekik Musset a kissé tiszteletlen történetet, amelyet ő maga rajzolt. Nyilvánosságra csak jóval később került, a kéziratot az öt francia Akadémiát magába foglaló Institut de France könyvtára őrzi, ahová egy hagyatékból került.

A szöveg helyenként nagyon nehezen olvasható, már csak ezért is zanzásítjuk.

V úr negyven évnyi kicsapongás után komoly dolgokat vesz a fejébe, és eldönti, hogy megállapodik. Cervantes-fordítására emlékezve elszív egy spanyol szivart. Felöltözik, hogy meglátogassa G kisasszonyt, és a tükörbe nézve nem tetszik neki az orra. A hölgyek udvariasan fogadják, az anya kezd elaludni.

A pár bejegyzéssel előbb említett Lekvár Petin kívül más képregények is megjelentek a Tündérvásárban, köztük Walt Disney-átvételek is. Ekkoriban a Disney-stripeket a King Features Syndicate kezelte, egyes kelet-európai országokban pedig annak a képviselője, a Pantheon Press.

Ezt az oldalt a Tündérvásár 1935/19-es számában találtam. A történet két hőse eredeti nevén Toby Tortoise és Max Hare, azaz a klasszikus, Aiszóposz meséje alapján 1934-ben készült rajzfilm főszereplői. Disneyék már akkor szerették újrahasznosítani a figurákat, így hát még annak az évnek a végén elindult több napilapban a Boarding-School Mystery című, 9 folytatásban közölt képregény, amelyben a teknős és a nyúl nyomozóként lép színre. Írta Ted Osborne, rajzolta Al Taliaferro.

Sajnos, ebből az eredeti közlésből nem találtam képet, így a magyar oldal felett egy - ugyancsak 1935-ben megjelent - olasz képet mutatok be, amely megegyezik a magyar verzió első képével. Ebből is jól látszik, hogy Magyarországon akkkoriban még nem fogadták be a szövegbuborékos képregényeket, hanem kitörölték a párbeszédeket, és képaláírásokal helyettesítették - ráadásul versikében. A harmadik kép egy teljes olasz oldal a sztoriból, az utolsó pedig egy angol nyelvű utánközlés első oldala.

Korábban már írtam Pif nehézkes kezdeteiről a Pajtás magazinban. Miután végre tisztázódott, hogy Pif=Pif és Pifou=Pifu, és a valódi, eredeti francia Pif-történetekből válogattak a szerkesztők, még mindig előfordultak furcsaságok. Így például az alábbi, az 1967/20-as számban közölt rövid történet esetében is.

Már eleve gyanús, hogy a jobb alsó sarokban a "1127-2" jelzés olvasható. Ahogy azt a lap olvasói tudják, ez a kód azt jelenti, hogy a Vaillant 1127. számából származik a sztori (amely 1966 decemberében jelent meg), és hogy ez bizony a második oldal. Méghozzá annak is kissé rövid.

Nem csak a Ludas Matyi olvasóit szórakoztatta Pusztai Pál kultikus figurája, Jucika. A kelet-német Freie Welt 1965/46-os és 1966/2-es számai között összesen kilenc képsora jelent meg. Sajnos, Jucika kalandjait "túl frivolnak" ítélte egy idő után a komoly hetilap szerkesztősége (vagy valaki, aki szólt a szerkesztőségnek), és lecserélték egy ártalmatlan lengyel manóra.

A címben a hibás ragozás pedig nem elírás, hanem visszatekintés: első munkahelyemen idegenforgalmi kiadványok szerkesztője voltam. Már nem emlékszem pontosan, milyen jellegű munka volt, amelyben németről magyarra fordíttattunk egy kiadványt az NDK-ról, és ahogy annak idején illett, megküldtük a szöveget ellenőrzésre a követségre. Magát a szöveget jóváhagyták, de a címben hatalmas betűkkel olvasható "az NDK-ban"-ból az NDK-t DDR-rel írták felül, mert szerintük minden nyelven ez volt a hivatalos neve az országnak. A névelőt és a ragot viszont elfelejtették egyeztetni...

Egyetlen "endékás" Jucikát találtam a neten, íme.

Kiss Ferenc képregénygyűjtő felhívta a figyelmemet arra, hogy már jóval a Pajtásbeli közlések előtt megjelentek Pif-képregények a Tábortűz című lapban. Kaptam is tőle mintát, illetve a múlt héten én magam is beszereztem egy példányt az 1965/11-es számból, ennek a szkenjét közlöm most. A magyar verzió alá ezúttal is beillesztettem az eredetit, amely 1963-ból, a Vaillant 952. számából származik. A képregényt a megalkotójától, Cabrero Arnaltól átvevő Roger Mas írta és rajzolta. Kommentárok legalul.

Az eleinte főleg irodalmi adaptációkat és történelmi-mozgalmi témájú, realista stílusban készült képregényeket közlő Pajtás 1965-től nyitott a humoros kalandok felé. Külföldi minták befogadása (a lengyel Tytus, a francia Pif) mellett már ekkor kísérleteztek saját figurák bevezetésével is. Az első próbálkozás az elsősorban kiemelkedő állatfestőként ismert Csergezán Pál (1924-1996) nevéhez fűződik, míg a történeteket egy Vágó nevű író jegyezte (a keresztnevét még nem sikerült kiderítenem). A közvetlen minta egészen biztosan Henryk Jerzy Chmielewski Tytus, Romek i A'Tomek című sorozata volt, hiszen abban is két fiú (az egyik magasabb, a másik alacsonyabb és szemüveges) és egy majom a főszereplő - Csergezánék egy kutyával is kiegészítették a csapatot.

Tudomásom szerint a Rázós kalandok első egyoldalas epizódja (Címkegyűjtők) a Pajtás 1965/7-es számában jelent meg, ahol azonnal meg is ismerjük a szereplők nevét: Karesz, Tranzi, Mokka és Szimat. A második epizód (Nem boszorkányság, technika) két, a harmadik (Vigyázat, Beatles-járvány!) négy héttel később volt olvasható. Utóbbi tanúsága szerint már akkor is problémás ötlet volt a rocksztárrá válás... A folytatásról majd később írunk.

Kivételesen nem képregényt mutatunk be, hanem egy illusztrált történetet egy képregényújságból, magyar vonatkozása miatt. Móra Ferenc novelláját francia Vaillant 497., 1954. őszén megjelent számában találtam. A közlés forrása az ugyanebben az évben a Bulletin hongrois melléklete lehetett, amelyben a Kevély Kereki mellett A csaló is olvasható volt franciául. Sem a fordító, sem az illusztrátor nevét nem sikerült kideríteni. Jobbra lent a dőlt betűs rész Petőfi életét foglalja össze röviden, míg a bal oldalt alul látható képregénynek semmi köze Mórához, az egyik futó sorozatnak az aktuális része.

A magyar újságokban megjelent francia képregények forrásainak a kutatása közben újra meg újra kiderül, hogy a hazai olvasó nem pontosan az eredetiket ismerhette meg annak idején, hogy finoman fogalmazzunk. Az egyik kiemelt áldozat ironikus módon az egyik legnépszerűbb, akire úgyszólván mindenki emlékszik, aki már elmúlt 30 éves, és a a kezébe került a Pajtás, a Hahota vagy a Kockás valamelyik száma.

Pifet természetesen mindannyian a francia Pif-Gadget újsághoz kötjük, noha eredetileg nem is annak az elődjében, a Vaillant hetilapban, hanem az ugyancsak a kommunista sajtócsoport által kiadott L’Humanité hasábjain mutatkozott be 1948-ban, képsorok formájában. Négy évvel később azonban már valóban a fiatal olvasóknak szánt képregényújságban szerepelt, eleinte 1-2 oldalas, később még hosszabb kalandokban.

Magyarul először egy szovjet kiadású kalózverziót olvashattunk.

Amikor tavaly értesültünk Jean Tabary (1930-2011) haláláról, azt írtuk róla, hogy csak néhány rövid képregénye jelent meg magyarul a Pajtásban - ezek egyébként a Corinne és Jeannot sorozat részei. Időközben azonban sikerült beazonosítani néhány, a Fülesben a szerzők megjelölése nélkül (vagy tévesen) közölt képregényt is. Ezek közül kettőnek az alkotója Jean Tabary, az eredetik pedig a Vaillant-ban jelentek meg. A magyar közlés sorrendjében ez volt az első, a címe Csacsi csacsi, megjelent a Füles 1970/17-es számában, eredetileg pedig a Vaillant 715. számában, 1959. januárjában.