A Nagyvári-Nosek László által rajzolt és Papp László írt történelmi képregények következő három része a Kisdobos 1979/5., 6. és 7. számában jelent meg.

Hosszabb kihagyás után folytatjuk a Kisdobos képregényeit bemutató sorozatot. A Nagyvári-Nosek László által rajzolt és Papp László írt történelmi képregények első három része itt olvasható, egy kis háttérrel együtt. Ez a négy rész a Kisdobos 1979/1., 2., 3. és 4. számában jelent meg.

2016 májusában került sor az Ivanhoe-ra kiadóm, a Nero Blanco Comix által megjelentetett sorozatban, amelyben Zórád Ernő klasszikus képregényeiből válogatok. Szokás szerint ezúttal is írtam hozzá egy szerkesztői utószót.

Walter Scottot joggal tartják a történelmi regény egyik első kiemelkedő képviselőjének, egyesek szerint a műfaj megteremtője. A zsáner meghatározásán azonban mindig is folytak viták, és tény, hogy a szigorúbb definíció szerint az Ivanhoe nem igazán „történelmi”, hanem csak „történelmi témájú” regény. Amin az értendő, hogy a hiteles – vagy legalábbis a korban kevéssé jártas olvasó számára hitelesnek tűnő – történelmi környezet csak keretként szolgál egy meg sem történt, másképp történt, elképzelt, akárhol, akármikor történhető cselekményhez.

Itt van például Oroszlánszívű Richárd, a „jó király”. Richárd valójában rövid, alig 41 évéig tartó életéből mindössze hat hónapot töltött Angliában, a többit Franciaországban, illetve a Szentföldön és fogságban. Fiatalkorában fellázadt apja, II. Henrik ellen, és még szövetségre is lépett annak ellenségével, a francia királlyal. Bár lovagi erényeit korabeli források alapján történészek is elismerik, azt is hangsúlyozzák, hogy valódi királyi teendőit elhanyagolta, nem lehet elmondani, hogy felelős uralkodóként viselkedett volna.

Öccse, Földnélküli János, a „rossz herceg” bátyja távollétében valóban túllépte helyettesi hatáskörét, ám amikor Richárd visszatért, hamar kibékültek, és őt tette meg örökösének is. Királyként János jóval többet törődött országával Richárdnál, és bár lehet, hogy emberként nem volt egy nagy jellem (amiről egyébként nehéz bármi biztosat mondani, ahogy Richárd esetében is), a történelemtudomány úgy emlékezik meg róla, mint akinek testvérével ellentétben volt érzéke az adminisztratív teendőkhöz, és jelentős mértékben járult hozzá Anglia megerősödéséhez.

A Zórád-sorozatban 2015. decemberében megjelent kiadvány utószava.

Összecsaptam, írja Móricz Zsigmond naplójában a Forró mezők frissiben leadott kéziratáról, és kik vagyunk mi ahhoz, hogy vitába szálljunk a 20. század egyik legnagyobb magyar prózaírójával. Tény, hogy a Pesti Naplóban 1928. végén folytatásokban közölt regény nem tartozik Móricz legemlékezetesebb művei közé, éppen ezért meglepő, hogy ebből készült az egyetlen hosszabb képregényes adaptáció. A választásban talán szerepet játszhatott az is, hogy a témáit gyakran moziélményeiből válogató Cs. Horváth Tibornak eszébe juthatott az 1948-ban forgatott, de csak 1957-ben bemutatott, és akkor is csak rövid ideig látható játékfilm, Karády Katalin utolsó szerepe.

Ha nem is vetekszik az egy évvel korábban keletkezett Úri murival vagy a négy évvel későbbi Rokonokkal, és a szerző fenti beismerése igazolja a kritikusok feltételezését, miszerint anyagi gondok sürgették az elkészültét, a Forró mezők témájában, stílusában és üzeneteiben is jellemző Móricz dzsentri-korszakára. Különlegessége azonban, hogy egy bűntény felgöngyölítéséről szól, az író a kor nagy divatjához igazodva kipróbálta magát a detektívregény zsánerében. Ennek a kísérletnek a szellemében más munkáihoz képest kevesebb az anekdotázás és fordulatosabb a cselekmény, ami valamelyest alkalmasabbá teszi a Forró mezőket egy olyan vizuális átdolgozásra, amely a történésekre koncentrál.

Különlegességet kaptam nemrég Kósa Pál gyűjtőtől: egy képaláírásos képregényt, amelyet Dargay Attila rajzolt egy német versikéhez. A Frösi című NDK-beli gyermekújság 1960/10-es számában jelent meg. Írója Manfred Streubel (1932-1992), a kap egyik szerkesztője volt. Az eredetileg költői pályán induló Streubel konfliktusba keveredett a kelet-német kulturális kormányzattal, amely ezért a "perifériára" száműzte - ahogy az Magyarországon is megtörtént jó néhány kiváló íróval, költővel.

Érdekessége ennek a kis képregényfélének, hogy képaláírásos típusban nem sok olyat láttam még, amely így játszana a képek közötti kapcsolatokkal, összefüggésekkel.

Az alábbi képregényt "nem jogtiszta" módon adom közzé, elismerem, de nem tudtam ellenállni, hogy megmutassam, hiszen egészen különleges ügyről van szó. Alkotója Peter Foldès francia animációs rendező, eredeti nevén Földes Péter Mihály.

Földes 1923-ban született Budapesten, 1942-től tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, ahol Szőnyi István volt a mestere. 1946-ban Londonba emigrált, és hamarosan megismerkedett Halász Jánossal, aki ekkor már John Halas néven dolgozott rajzfilmrendezőként. Földes bekerült a Halas and Batchelor stúdióba, majd pár évig New Yorkban élt, mielőtt visszatért Európába, és Párizsban telepedett le. Az 1960-as évektől az akkor teljesen új számítógépes animáció egyik úttörője lett. Leghíresebb, több díjat is elnyert (Cannes, BAFTA) és Oscarra is jelölt filmjét, az Éhséget pár éves kanadai tartózkodása alatt készítette.

És ugyanebben az időben megjelent két képregénye is a francia Pilote magazinban. A két epizódban megjelent Lucy a Beatles Lucy in the Sky with Diamonds című dalára utal. Sajnos csak az elsőre találtam rá a lap rajongói által üzemeltetett (nyilvános, de regisztrációhoz kötött) fórumon. A képregény franciául van, de nagyon kevés a szöveg, ezeket az egyes oldalak alá írtam. A Pilote 736. számában jelent meg, 1973-ban. Földes 1977-ben, alig 52 évesen hunyt el Párizsban. 

Time Saving Ltd, szolgálatukra. Szakterületünk a születésnap, a gyermekáldás, az esküvő, stb...

A Kisdobosban évek óta voltak már képregények (főleg Marék Veronika, Richly Zsolt és Anton Rozália egyoldalasai, amelyeket többnyire nem is képregénynek, hanem "tréfának" neveztek), ám az 1978/8-as számban a megszokott aranyos Paprika- és Csupaszem-történetek helyett teljesen váratlanul egy realista stílusú sorozat indult. A címe "Magyar történelmi mondák", írója Papp László, rajzolója Nagyvári László volt.

A merész váltás Vida Győzőnek, a lap tördelő- és képszerkesztőjének volt köszönhető, akire minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt a kortárs francia képregény látványvilága. Akkoriban a képregény "szokásos" hazai lelőhelyein, elsősorban a Füles rejtvényújságban, még mindig a fiatalabb korosztálynak szóló Vaillant/Pif képregényújságból ellesett mintákat saját stílusukra átgyúró rajzolók dolgoztak Cs. Horváth Tibor forgatókönyvírói-szerkesztői irányítása mellett, sőt egyre gyakrabban már a korábbi képregények újraközlései (vagy új feldolgozásai futottak. Nagyvári ezzel szemben egy jóval modernebb, a Métal Hurlant-iskola által inpsirált rajzstílussal illusztrálta Papp többnyire narrációs szövegeit.

A képregényekről a közelmúltban közölt tanulmányt az Artmagazin Tokai Gábortól "Az art comics kezdete Magyarországon" címmel. Velem együtt sokan csak ekkor értesültünk egyáltalán erről az úttörő kezdeményezésről - elvégre aki nem pont ezekben az években járt általános iskolába, nemigen jutott eszébe, hogy Kisdobost vásároljon... A cikkből megtudtam, hogy Nagyvári 1984-ben Amerikába távozott, ahol már Nosek néven dolgozik. További keresgélés után aztán kiderült, hogy Nosek László időközben hazatelepült, és nemrég sikerült is vele felvenni a kapcsolatot, az ő engedélyével tesszük közzé a Képregénymúzeum blogon az oldalakat. A szkenek a MaNDA archívumában tárolt PDF-ekből származnak, ezeken csak apró finomításokat végeztünk a nagyobb színhűség és jobb olvashatóság kedvéért. Az első három, kétoldalas epizód a Kisdobos 1978/8-10. számából származik, a címük "Vitézek nevelő iskolája", "Árpád pajzsra emelése" és "Aranykert, szép szeglet".

Újabb magyar vonatkozású rövid képregényt fedeztem fel, ezúttal a Journal de Tintin 744-es, 1963 januárjában megjelent számában. A Petőfi életéről szóló történet írója Yves Duval (1934-2009), aki számtalan forgatókönyvet jegyzett a magazinnál, mind ismeretterjesztő történelmi feldolgozásokat, mind saját sztorikat. A rajzolóról, J. L. Fernánról annyit tudtam kideríteni, hogy a valódi neve José López Fernandez, 1931-ben született Madridban, festőként indult, és valószínűleg még él. Főként a Tintinnek és konkurensének, a Spirou-nak dolgozott, hazájában gyakorlatilag ismeretlen képregényrajzolóként.

A történetet elolvasva van egy olyan érzésem, hogy az írónak valószínűleg elég hiányosak lehettek a forrásai. Nem ismerem annyira Petőfi életét, hogy azt merjem állítani, hogy az anekdoták kitaláltak, de az biztos, hogy a költészetével és forradalmiságával keveset, szabadságharcosi tevékenységgel ellenben kiemelten foglalkozik. A képregényt azzal zárja, hogy 1956-ban a magyarok bebizonyították, Petőfi hősi lelke nem halt meg.

A többi francia és belga képregényújsághoz hasonlóan a Pilote-nak is volt egy ismeretterjesztő rovata, amelyben a leggyakrabban történelmi témákat dolgoztak fel az erre szakosodott szerkesztők. Különlegessége ezeknek a képregényeknek, hogy az 1950-es években már nagyon ritka képaláírásos megoldást alkalmazták.

Az 1970-ben megjelent 559. számban ez a történelmi téma Szent (I.) László magyar király élete volt, akit a "Lazlo le preux" (avagy vitéz) néven mutattak be. Ezeknek a történeteknek az íróit nem mindig sikerül felderíteni, a rajzoló azonban a szignó alapján a kiváló spanyol alkotó, José Bielsa volt, aki karrierje jelentős részében angol és francia lapoknak dolgozott.

A Zórád Ernő-sorozatban 2015 májusában megjelent kötet utószava.

A ponyvairodalom egyik jellegzetes műfaja az „elveszett világ”, és ezt a műfajt lényegében H. Rider Haggard teremtette meg 1885-ben kiadott regényével, a Salamon király kincsével. Egyik főszereplője, Allan Quatermain pedig bekerült a kalandregények archetipikus főhőseinek az arcképcsarnokába. Ha ő nincs, Indiana Jones nézhetett volna más példakép után, és Alan Moore-nak is vakarni kellett volna a fejét, hogy kivel helyettesítse a League of Extraordinary Gentlemen csapatában.

Az OSZK katalógusának a tanúsága szerint elég hamar megjelent magyarul is a regény, sőt a második világháborúig több kiadást is megért. Utána azonban lapátra került, az egész műfajjal együtt.

Bár a regény újabb kiadására – új fordításban – csak 1983-ban vállalkozott a Móra kiadó, a Magyar Ifjúság szerkesztősége már pár évvel korábban, 1975-ben rábólintott a képregényes adaptációra. Negyven év távlatából valószínűleg kideríthetetlen, hogy milyen szempontok alapján döntöttek így, de azt sem tudom kizárni, hogy egyszerűen csak elég réginek ítélték ahhoz, hogy kockázat nélkül megjelenhessen.

A forgatókönyv a szokott módon készült, Cs. Horváth Tibor 32 oldalba sűrítette a 300 oldalas regényt: erősen lerövidítette a cselekményt, összevont vagy kiiktatott szereplőket, elhagyta a leírásokat és a magyarázatokat. Kimaradt például a klasszikus holdfogyatkozásos jelenet, amelyhez hasonlót később jó néhány ponyvában, filmben és képregényben is láthattunk. Meglepő módon a történet végére teljesen megfeledkezünk Curtis testvéréről – pedig eredetileg az ő felkutatására szerződött Quatermain. Bekerült ellenben egy didaktikus szónoklat az afrikai népek imperialista elnyomásáról.