A képregénytörténelem egyik legbosszantóbb párosát alkotó Corinne és Jeannot eredetileg a Totoche című sorozatban jelentek meg, mint a "banda" tagjai, még 1959-ben. A buta, de jóindulatú (értsd: naiv) kisfiú és a ragaszkodásával és jóhiszeműségével visszaélő kislány idővel népszerűbbnek bizonyultak a többieknél, így 1966-ban Jean Tabary elkezdte egyoldalas képregényekben szerepeltetni őket. A wiki.kepregeny.net szerint három ilyen sztori jelent meg magyarul a Pajtásban, az utolsóban magyar neveket is kaptak (Vica és Jocó). Ez itt az első, az újság 1979/10-es számából. Ugyancsak a wikiből származó információ szerint az eredeti megjelenés a Pif Gadget 428-as száma, de ez biztos nem teljesen stimmel, ugyanis akkor már jó ideje nem futott a sorozat (1972-ben állt le), vagyis már az is utánközlés volt. A szkenért ezúttal is Petren Gábornak jár a köszönet.
2013.09.18. 13:42
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr545522176
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.