Amikor belekezdtem a Teddy Ted-sorozat hazai kiadásába, úgy véltem, valahol biztos megjelentek már belőle részek magyarul – Fülesre, Kockásra gyanakodtam leginkább. Idővel kiderült, hogy nem, ellentétben például a Reménység úttörőivel és Bob Mallard-ral, a Vaillant-nak erre a klasszikus képregényére nem kerítettek sort az ILV egyik lapjában sem. Egyetlen magyar közlés ismeretes: mégpedig egy mindössze egyetlen számot megért, Reklámújság című magazinban. Ez 1977 decemberében jelent meg, és hogy hosszú távra terveztek, abból is kitűnik, hogy egy 10 oldalas Teddy Ted-történetet választottak ki, ennek az első két oldalát tartalmazta a lap. Hogy aztán ebből miért nem lett semmi, ma már lehetetlen felgombolyítani, de az – egy kedves névtelen érdeklődőtől kapott – oldalak megvizsgálása alapján két érdekességre figyeltem fel, ami megér egy blogbejegyzést.
Gondolom, nem a szken pocsék, hanem eleve ilyen gyér minőségben jelent meg a képregény a lapban. Persze, ez akkoriban nem volt ritkaság, ugyanakkor furcsállom, hogy miért nehezítettek még a saját dolgukat, ha már egyszer ez lett belőle. A Vadnyugati télapó címen indult történet ugyanis eredetileg a Vaillant, le journal de Pif 1178. számában, 1967 végén jelent meg Noël à Tombstone (’Karácsony Tombstone-ban’) címen, és különlegessége, hogy azon igen ritka Teddy Ted-képregények közé tartozik, amelyeknek az első oldala színes, a többi pedig kísérőszínnel jelent meg – a sorozat szinte valamennyi többi része fekete-fehér. Mivel pedig magyarul fekete-fehérben jelent meg, eléggé bizarr, hogy pont azt az egyet választották, amivel sokat kellett melózni.
Mert hogy a színes verzióból dolgoztak, az egyértelműen kiderül az összehasonlításból. Az eredeti franciában pár helyen „túlfolytak” a színek, és ennek megmaradt a nyoma a magyarban is. Szóval itt komoly retusálási munkálatokra volt szükség, aminek jó néhány részlet áldozatul is esett.
A másik érdekesség is azonnal szembe tűnik: a magyar oldalak egy-egy képsorral hosszabbak a franciánál. Vagyis áttördelték az eredetit, kihasználva az egyszerű oldalkompozíciót. Így a tíz oldalból végül nyolc lett (volna). Feltehetően az újság méretéhez próbálták igazítani a képregényt – más okot nem igazán tudok elképzelni, aligha volt fontos, hogy ne öt, hanem csak négy részletben jelenjen meg. Ez az áttördelés fel is borítja az oldalakat, hiszen eredetileg nem így lettek kitalálva. Bár tudjuk, hogy a Vaillant kommunista kiadója puszta barátságból megengedte a magyar lapoknak, hogy ingyenesen felhasználják az általuk megjelentetett képregényeket, abban nem vagyok biztos, hogy a méretmódosításon kívül más változtatásokat is engedélyeztek nekik, az pedig különösen valószínűtlen, hogy a rajzoló, Gérald Forton tudott volna róla.
Nem mintha maga az áttördelés elfogadhatatlan lett volna a szerzők számára – erről pedig egy „autentikus” kiadvány tanúskodik. A Nero Blanco Comixnál megjelent első Teddy Ted-kötet (Halálos postakocsi) kísérőtörténete, Az aranyszemű cowboy eredetileg ugyancsak önálló sztoriként volt olvasható, a Vaillant, le journal de Pif 1153. számában. Pár évvel később a Vaillant kiadója megpróbálkozott néhány népszerű figura önálló magazinjával, amelyekben korábbról már ismert történetek jelentek meg. Ezek közé tartozott a Teddy Ted Trimestriel (vagyis negyedévenként megjelenő magazin), és éppen az első, 1973-ban kiadott számba bekerült az említett történet. Noha ennek a magazinnak a mérete nem nagyon tért el a Vaillant-étól, valamiért – talán az oldalszám növelésének a céljából – jóval hosszabbra vették a történeteket, így ebből az eredetileg 10 és fél oldalas sztoriból 17 lett.
Itt viszont nem egyszerű áttördelésről van szó: egyes kockákat meg is növeltek, és a „hiányzó” részleteket kipótolták, méghozzá nincs okunk abban kételkedni, hogy maga Forton végezte el ezt a munkát. Az eredmény ennek ellenére nem igazán tetszetős: elveszett az eredeti feszessége, izgalma. Alant az eredeti és a majdnem megduplázott újraközlés.
