Egy újabb egyoldalas a Friss Újságból, rajzolója Balázsfy Rezső, írója Kálmán Jenő. Megjelent a lap 1938/211-es számában. Ács Sándor küldeménye alapján.

Honti Nándor 1910-ben lett Az Ujság című napilap munkatársa. A gyermekrovat meséinek illusztrálása mellett hamarosan itt is elkezdett képregényeket rajzolni, ahogy korábban a Fidibuszban. 1912-ben indította a Séta Álomországban sorozatot, amely témájában erősen emlékeztet Winsor McCay munkáira. A sorozat 30 részt élt meg. Többnyire maga Honti írta a történeteket, de egy idő után befogadott ötleteket olvasóktól is.

A hajnövesztő című történet az 1912/207. és 213., a Matyi és a vasaló a 219. és 225. számban jelent meg.

Az Áller Képes Családi Lapjában fellelhető brit képregényeket nem volt könnyű beazonosítani, mert általában nem voltak megnevezve a szereplők – még Charlie Chaplin híres csavargófiguráját is csak a kinézete alapján lehetett felismerni. Az 1924 és 1927 között megjelent bő három évfolyam mind a 183 számát végigböngészve pedig az is kiderül, hogy ha a magyar szerkesztők adtak is saját, beszédes neveket a figuráknak, hajlamosak voltak elfelejteni őket, így aztán még az is előfordult, hogy némelyik karaktert három különféle módon hívták. Az angolul Shirkwork Brothers néven ismert páros például magyarul volt Bim és Bam, Spritt és Spratt, Bumi és Csumi is…

Az angol képregénytörténetben jobban elmélyedve meglepődve vettem észre, hogy az eredeti kiadónál is átneveztek karaktereket, sorozatokat. Náluk azonban ennek nem a feledékenység volt az oka. Illetve a szerkesztők az olvasók feledékenységében bízva adtak közre újra történeteket, más címmel, átkeresztelt szereplőkkel. Az egyik ilyen eset az Állerből ismert Hórihorog és Tömzsi (illetve első megjelenéseikkor még Tipp és Topp) című sorozat.

A karaktereket Joe Hardman (1874-1953) alkotta meg 1920-ban a Lot-o-Fun című hetilap számára. A két semmirekellő a Pitch és Toss nevet kapta, ami egy célbadobós, leginkább a snúrozásra emlékeztető játékra utal.

Hosszú idő után véletlenül sikerült beazonosítani ezt a képsort, amely "Lepely" szignóval jelent meg a Pesti Hírlap Vasárnapjában. Egy másik folyóirat, az Új Magazin anyaga nemrég került fel az Arcanumra, abban találtam rá egy hírre, amely szerint 1935-ben tragikusan fiatalon, alig 22 évesen tífuszban elhunyt báró Lepel Gellért, a lap munkatársa. Rákerestem a rajzaira, ott volt a szignó, a stílus is egyértelműen azonos.

A rajzoló az ősi német Lepel von Gintz nemesi család tagja volt, amelynek a 20. század elején főleg Horvátországban voltak birtokai.

A PHV-ban egy Gombóc Peti nevű karakter kalandjait rajzolta. Halála előtt hat rész jelent meg, egy pedig 1936-ban - ez feltehetően a hagyatékból került elő.

A mindig hat képből álló verses képregény Az Én Újságom című lapban jelent meg 1941 és 1944 között. A verseket a Vajda Marietta (1902-1972) írta. Az első részekből még nem derült ki a rajzoló kiléte, de idővel feltűntették a KZ szignót, majd néha a teljes nevét is. Kapuvári Zelma később az Operaház díszlettervezőjeként vált ismertté, Vajda a háború után nagyon nehezen talált publikációs lehetőségeket, és édesanyjának 1951-ben bekövetkezett halálát követően többször szorult idegorvosi kezelésre.

A mintegy húsz rész közül az elsőket és a legutolsót mutatjuk be.

A Füles rejtvényújság évtizedeken keresztül közölt különböző külföldi lapokból forrásmegjelölés nélkül átvett stripeket. Mivel a címüket és szerzőiket sem tüntették fel, ezek beazonosítása eléggé nehézkesen halad. Nemrég sikerült megint egyre rátalálni, ebből mutatok néhány képsort.

Az 1896-ban alapított Friss Ujság 1944-ig független bulvár napilapként működött, és az 1930-as évek végétől folyamatosan közölt egyoldalas képregényeket vasárnapi mellékletében, amelyek közül néhányat már itt is bemutattunk.

A háború utáni újraindulástól kezdve a szerkesztőség a túléléséért küzdött. Nem lett pártlap, de a fennmaradásához elkerülhetetlenül el kellett köteleznie magát az alakuló új rend mellett. Ez minden tartalmi elemben tükröződött, beleértve a képregényeket is.

1948 és 1949 között hét, napi folytatásokban megjelenő történetet közölt a lap, amelyek témái igazodtak a "népi demokratikus" elvárásokhoz. A 40-50 részes képregények szerzői névtelenek voltak, sem írójukat, sem rajzolójukat nem tudjuk beazonosítani. A rajzstílus alapján valószínű, hogy többet is ugyanaz az alkotó készített, de valószínűleg nem mindet. A Friss Ujságnak ebben az időszakban három állandó rajzoló munkatársa volt: Sebők Imre, aki főként regényekhez és cikkekhez készített képeket, Szűr-Szabó József, aki kizárólag humoros stílusban dolgozott és Korcsmáros Pál, aki elsősorban saját riportjait, bírósági tudósításait illusztrálta. Hármójuk közül leginkább Korcsmárosról tudjuk elképzelni, hogy részt vehetett ezeknek a képregényeknek a készítésében, de bizonyítékunk nincs erre, és az sem zárható ki, hogy egy vagy több külső munkatárs rajzolta ezeket.

A képregények érdekessége, hogy mind szóbuborékos volt.

A történetek, közlésük sorrendjében:

Az üldözött (Táncsics Mihály életéről), 40 rész

Ennek a sorozatnak a felfedezése a Színházi Élet egyik 1934-es számával kezdődött. Akkor még azt gondoltam, ez egy egyedi képregény, ami eredetileg a Passing Show című brit magazinban jelent meg. Később rátaláltam az eredeti lap néhány számára, és ekkor kiderült, hogy mindegyikben jelen van ez a figura. Ha az ember tudja, hogy mit keres, sokkal könnyebb a dolga, úgyhogy sikerült beazonosítanom még egy megjelenést a magyar sajtóban, valamint három olyat, ami vagy ugyanaz, vagy az előzménye.

A belga Journal de Spirou-ban hosszú éveken keresztül futott egy ismeretterjesztő jellegű képregény, amelyben Oncle Paul hetente négy-öt oldalban mesélt híres emberek életéről, fontos történelmi eseményekről, találmányok történetéről. Az író legtöbbször Octave Joly volt, a rajzoló hetente változott, sok később híressé vált alkotó számára tanulópénz volt ilyen történetek készítése. Néhányszor magyar témát választott az író, 1955 áprilisában, a 889. számban például Liszt Ferenc életét. Gyermekeknek szánt újság lévén a zeneszerző nőügyeiről szemérmesen hallgatott, inkább a fennköltebb vonatkozásokra koncentrált. A rajzoló Antonio Parras volt.

Noha közel 60 alkalommal szerepeltek Áller Képes Családi Lapjában, ez a két csavargó sosem kapott rendes magyar nevet (igaz, dánt sem, ami alapján a magyar verzió készült), legfeljebb "sovány" és "kövér" barátunkként utaltak rájuk. Pedig a korai brit képregény egyik legismertebb sorozatáról van szó.

Weary Willie és Tired Tim (első néhány megjelenésükkor még Weary Waddles és Tired Timmy), vagyis "Elcsigázott Vili és Fáradt Tim" kalandjai 1896-ban indultak az Illustrated Chips című magazinban, megalkotójuk Tom Browne (1870-1910) volt. Azonnal elnyerték az olvasók tetszését, méghozzá olyannyira, hogy a hetilap példányszáma 600 ezer fölé emelkedett. A figurákhoz az ihletet Browne állítólag Gustave Dorénak egy Don Quijotét és Sancha Panzát ábrázoló illusztrációja adta. (Több forrás szerint Charlie Chaplin is nagy rajongója volt a képregénynek, és ez hatással volt saját csavargófigurájának a kialakítására.)