Az eddig bemutatottakhoz képest ez a karakter csak nagyon ritkán szerepelt az Áller Képes Családi Lapjában, noha alkotójának, Bertie Brownnak (1887-1974) egyik legkedvesebb figurája lehetett, hiszen 1908-tól 1953-ig rendszeresen rajzolta az Illustrated Chips című lap számára. Magyarul Homeless Hectort többnyire csak "okos kutyának" nevezték, bár egy-egy alkalommal elkeresztelték Zsupsznak illetve Sipszinek. Összesen hat alkalommal volt az Állerben 1924 és 1927 között, többnyire kétsoros stripként.

Az Állerben sosem kapott nevet ez a figura, akit eredetileg Portland Billnek, később Butterfly Billnek hívtak a Butterfly című brit hetilapban. Gilbert Morris Payne (1879-1947 1925) karaktere eredetileg egy börtönből szabadult, de jó útra tért alak volt, erre utalt az első neve is.

Az Anglia déli partjánál található Portland szigeten a mai napig működik börtön, sőt a név szójáték is egyben, ugyanis a „bill” szó egyik jelentése egy csőralakú kiemelkedés, és a sziget jellegzetes sziklájának Portland Bill a neve. Payne 1907-ben alkotta meg Portland Billt, egy évvel a sziklán épített világítótorony, a „Portland Bill Lighthouse” megnyitása után, valószínűleg ennek a híre ihlette a karakter nevét. A névváltásra 1916-ban vagy 1917-ben került sor, Butterfly Bill kalandjai 1926-ig jelentek meg a Butterflyban.

Frissítés: új információk szerint Payne nem 1947-ben, hanem 1925-ben halt meg, egy archívumban rátaláltam a gyászjelentésére. Ezek szerint Butterfly Bill alkotója halála miatt állt le.

A következő képregény, amit bemutatok az Áller Képes Családi Lapjából, nem brit, hanem amerikai, méghozzá valószínűleg a legismertebb, ami a magyar változatban megjelent. Mármint nemzetközileg a legismertebb, nálunk ugyanis – amennyire tudom – csak az Állerben volt belőle néhány oldalnyi anyag, egyelőre kilencet találtunk. És ahogy a képregények többségének, ennek sem volt sorozatcíme, csak az egyes epizódoknak.

A Gasoline Alley története 1918-ban kezdődött, a Chicago Tribune-ban. Eleinte csak egy-egy képből állt a sorozat vasárnaponként, majd egy évvel később elindult a napi strip, immár a New York Daily Newsban. Az alkotó neve Frank King volt, akinek ez már a negyedik-ötödik próbálkozása volt, és ez végre hamar népszerű lett, 1920-ban már egészoldalas heti történeteket is készíthetett. A sorozat egyedisége abban állt, hogy a karakterek nem voltak kortalanok, hanem (nagyjából) valós időben öregedtek.

Ez különösen akkor vált fontossá és érdekessé, amikor az egyik főszereplő, a megrögzött agglegény Walt Wallet a háza küszöbén talált egy elhagyott csecsemőt, és némi habozás után magához vette, örökbe fogadta. A kisfiú a Skeezix nevet kapta, és hónapról hónapra növekedett. A Gasoline Alley a mai napig létezik, több szereplője már elhunyt, Walt és Skeezix azonban még mindig élnek, csak persze nagyon öregek.

A napi képregény poénokra épült és lazán folytatásos volt, a vasárnapi viszont mindig önmagában megálló, és kissé filozofikus történet. Az Áller dán forrása, a Familie-Journal ezekből válogatott. Ahogy az összes többi képregény esetében, az eredeti szóbuborékokat kitörölték, és a szöveget kibővítve átalakították képaláírásokká. A folytatásban bemutatom mind a kilenc magyar nyelvű részt (1925 és 1927 között jelentek meg), kettőhöz pedig mellékelem az eredetit, amit a neten találtam.

Waltnak nem volt magyar neve, Skeezixet eleinte Matyinak, később Karcsinak hívták.

Noha közel 60 alkalommal szerepeltek Áller Képes Családi Lapjában, ez a két csavargó sosem kapott rendes magyar nevet (igaz, dánt sem, ami alapján a magyar verzió készült), legfeljebb "sovány" és "kövér" barátunkként utaltak rájuk. Pedig a korai brit képregény egyik legismertebb sorozatáról van szó.

Weary Willie és Tired Tim (első néhány megjelenésükkor még Weary Waddles és Tired Timmy), vagyis "Elcsigázott Vili és Fáradt Tim" kalandjai 1896-ban indultak az Illustrated Chips című magazinban, megalkotójuk Tom Browne (1870-1910) volt. Azonnal elnyerték az olvasók tetszését, méghozzá olyannyira, hogy a hetilap példányszáma 600 ezer fölé emelkedett. A figurákhoz az ihletet Browne állítólag Gustave Dorénak egy Don Quijotét és Sancha Panzát ábrázoló illusztrációja adta. (Több forrás szerint Charlie Chaplin is nagy rajongója volt a képregénynek, és ez hatással volt saját csavargófigurájának a kialakítására.)

Az Áller Képes Családi Lapjának mind a 183 számában szerepelt Csengő és Bengő, avagy hivatalos magyar címén a Két vidám cimbora.

A sorozat eredeti címe Basil and Bert volt (teljes címén The World Wide Wanderings of Basil & Bert), megalkotója Don Newhouse (1883-1947), aki már ekkor valószínűleg együtt dolgozott asszisztensével, Roy Wilsonnal (1900-1965). Az első rész a Jolly Jester című brit magazin 1144. számában jelent meg 1922-ben.

A két világcsavargó közül Basil Birdseed azt állította magáról, hogy nemesember, aki unalmában mondott le a luxusról, és Doverben véletlenül futott össze egy Bertram Bounce nevű furcsa figurával, aki korábban inasként szolgált. Basil heti nulla fontért felfogadta Bertet, és már át is eveztek Franciaországba.

Magyarországon 1924 és 1927 között jelent meg az első olyan hetilap, amely rendszeresen közölt képregénysorozatokat nagyobb terjedelemben. A dán minta alapján készült Áller Képes Családi Lapja negyven oldalából átlagban négyet töltöttek ki a képregények. Mielőtt bemutatnám ezeket, érdemes röviden visszatekinteni az előzményekre.

A mai napig létező Familie Journalt Carl Aller alapította 1877-ben. Rá két évre jelent meg a svéd verzió, 1897-ben a norvég. A magyar kiadás indulásáról ajánlom Kertész Sándor Privát Képregénytörénet blogjának vonatkozó bejegyzését.

A Familie Journal eleinte német eredetű képes történeteket közölt, ám ez a kapcsolat az első világháború idején megszakadt. 1915-ben megkezdték brit és amerikai képregények átvételét. A jelenleg rendelkezésre álló források az 1916 és 1921 közötti időszakból származnak, ezekből tudni, hogy mely címek lehettek az elsők.

Amerikai képregény egy volt a lapban biztosan, mégpedig a Buster Brown, teljes, színes oldalakon. Hogy pontosan meddig, nem tudtam kideríteni, de az 1924-ben induló magyar kiadásban nem szerepelt. Ennek ellenére a figurát megismerhették a magyar olvasók is, csak éppen egy másik lapban, a Tündérvásárban, ahol a Pajkos Palkó nevet kapta.

Cseber Jancsi és Veder Pista vidéki gyerekek, akik kalandvágyból szöktek meg otthonról, és világ körüli utazásuk során néha hétköznapi, néha fantasztikus kalandokat éltek át. A Kis Ujság Regélő című mellékletében jelent meg a verses képregény, 1928 folyamán (az utolsó rész az 1929. január 1. számban). A 15 részből álló történet végén a lurkók szerencsésen hazataláltak. A képregény rajzolója minden bizonnyal Gedő Lipót volt.

Az első, de legalábbis az egyik első magyar nyelvű képregénysorozat az Ujság című napilap vasárnapi számaiban jelent meg 1910 és 1920 között. Alkotójuk az Amerikát is megjárt festőművész, Honti Nándor volt, akit sógora, a gyermekrovat szerkesztőjeként a "Nagyapó" nevet használó Pariss Pál kért fel a melléklet illusztrálására.

A Nagyapó mozgószínháza című sorozat főszereplői két testvér, Évi és Peti voltak. Az első, 10 képsorból álló epizód 1910-ben jelent meg, ezek közül kilencet sikerült megtalálni a forrásban (Arcanum Digitális Tudománytár). Ahogy a számozásból is látszik, fentről lefelé, majd balról jobbra olvasandók a képek, amelyekhez a szöveget is Honti írta.

A képek jobb egérgombbal nagyíthatók.

Noha Kóber Leó az első világháborúban szinte végig frontszolgálatot teljesített, egy-egy karikatúrát vagy kis képregényt el tudott juttatni a Borsszem Jankónak. Ez a munkája 1916-ban jelent meg. A képregény szerepel a nemrég megjelent Kóber Leó képes történetei című kötetben, kiadóm, a Nero Blanco Comix gondozásában. Kapható képregényes rendezvényeken és webshopokban.

Erich Ochser a szociáldemokrata Vorwärts című lapnak dolgozott, amelyben gyakran készített karikatúrát Hitlerről és Goebbelsről. Ennek következtében a náci hatalomátvétel után nem talált munkalehetőséget, így kénytelen volt álnéven dolgozni. A Vater und Sohn a Berliner Illustrierter Zeitungban debütált 1934 decemberében, szerzője az E. O. Plauen művésznevet használta (a kisváros neve után, ahol felnőtt), a stripeket e.o.p. szignóval látta el. 157 képsor jelent meg 1937-ig, amikor is Ochser úgy döntött, hogy véget vet a sorozatnak, mert nem tetszett neki, hogy milyen kereskedelmi célokra használják fel. 1944-ben feljelentették és letartóztatták, a várható halálos ítélet elől öngyilkosságba menekült. Az Apa és fia az egyik legnépszerűbb német képregény, a mai napig sokszor újranyomják a gyűjteményes köteteket, a figuráknak Plauenben szobrot is állítottak.

A Képes Pesti Hírlapban ezt a két képsort találtam 1934-ből és 1935-ből.