A Pesti Hírlap Vasárnapjának egyik rendszeres munkatársa, Mocsay Béla alkotta meg 1931 végén ezt a figurát. Daci Laci mintegy másfél tucat rövid kalandot élt meg 1934-ig. Ellentétben a legtöbb kortárs magyar képsorral, ezek szinte kivétel nélkül szöveg nélküliek voltak, csak néhány részhez volt a címen kívül pár mondatos magyarázó szöveg.

Mocsayról sajnos igen keveset tudni, még Gyöngy Kálmán lexikonjában sincs feltüntetve születési és halálozási dátum.Az Arcanumban először 1924-ben, utoljára 1944-ben említik meg a nevét. Az biztos, hogy a karikatúrákon kívül volt néhány festménye is. Ahogy más magyar rajzolók, egy időben ő is próbálkozhatott Németországban, 1931-ben ugyanis megjelent két kis képregénye a Der Wahre Jacob című lapban.

Ezek a Daci Laci-stripek 1932-ben jelentek meg.

dacilaci_1932-21.jpg

dacilaci_1932-25.jpg

dacilaci_1932-43.jpg

Szerző: Bayer Antal  2021.03.23. 20:59 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6816475442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása