A Füles rejtvényújság számtalan olyan külföldi karikatúrát és képsor közölt, amelynek még a beazonosítása is nehéz, annak a kiderítése pedig, hogy pontosan honnan vették át és milyen jogcímen, egyenesen lehetetlen. Néhányszor rajta maradt a képen a szignó, néhányszor csak a jellegzetes vonások segítenek - az egyik leggyakoribb vendég esetében ennek a két tényezőnek a kombinációjából sikerült nagyjából összeállítani a listát.
A Cosper művésznevet használó alkotó dán volt, teljes nevén Siegfried Cornelius (1911-2003). A Lambiek szerint jazz-zenészként kezdte a pályáját, többek közt Josephine Bakert is kísérte. Az 1950-es évek elejétől együtt készítette az Alfredo című képsorokat Jörgen Morgensternnel, közösen a Moco aláírást használták (ebből is jelent meg pár a Fülesben, majd megmutatjuk azokat is). Közben létrehozott saját figurát is "Különleges Mr. Mox" néven, illetve 1950 és 1956 között egy központi figurák nélküli sorozatot is rajzolt Cosperier címen a Hudibras című férfimagazinnak, ebből származnak a Füles által közöltek is. Most az 1969-es Fülesekben megjelenteket mutatjuk be.