Különleges ínyecségre akadtam a "kanadai magyarok" fórumán. Az alábbi képregények egy Ünnep című hetilapban jelentek meg 1943-ban és 1944-ben. Egyik sajátosságuk, hogy annak ellenére közölte (közölhette?) a lap ezeket a Walt Disney-képsorokat, hogy akkor már Magyarország hadat viselt az Egyesült Államok ellen, és az eléggé köztudott, hogy ebben az időszakban valamennyi, a tengelyhatalmakkal szövetséges vagy általuk megszállt országban eltűntek az újságokból az amerikai képregények .Az mindenesetre gyanús, hogy ellentétben a Tündérvásárból "idézett" képregényekkel, itt nincs feltüntetve a közvetítő ügynökség neve, illetve az eredeti megjelenés dátuma (1935) arra enged következtetni, hogy "korábban bespázjolt" anyagokról lehetett szó.

A második történet narrációja pedig egészen egyedi. Magyarországon (és más országokban is, tegyük hozzá az igazság kedvéért) sok szerkesztőség vallotta azt az elvet, hogy a szóbuborék valami nagyon rossz dolog, és ezért az amerikai comic-okat átszerkesztették, a buborékokat kitörölték, és képaláírásokkal helyettesítették. De hogy megtartsák a buborékokat - amelyeknek az elolvasásával tökéletesen követhető a sztori - és még értelmező képaláírásokat is adjanak hozzá, ráadásul versike formájában, nos, hát ilyen megoldást máshol még nem láttam.

A történetek eredetileg 1935-ben - január 27-én, illetve július 7-én - egyszerre számos amerikai napilapban jelentek meg, írójuk Ted Osborne, rajzolójuk Floyd Gottfredson volt.

Miki_Unnep_1943.jpg

Miki_Unnep_1944_2.jpg

Szerző: Bayer Antal  2012.09.25. 08:20 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr454801082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kferry001 2012.09.25. 21:34:23

A Kiss magyar képregénytörténet 1. füzetében, A nagy amerikai képregénybummban foglalkoztam ezzel a képregénysorozattal, és közöltem is egy részt belőle. (Pót-képaláírásosst, mint érdekességet!)
Színesben csak 1944 első lapszámaiban futott 14 részen át.
süti beállítások módosítása