A magyar adaptációs képregény egyik legegyértelműbb sikertörténete Rejtő Jenő műveinek a feldolgozása. Amikor az író halála után bő tíz évvel a Magvető kiadó megtörte a (talán csak „félhivatalos”) szilenciumot, és a kultúrpolitikában bekövetkezett fordulat jeleként 1957-ben újra megjelentette A láthatatlan légiót, igen hamar kiderült, hogy a főleg P. Howardként ismert szerző népszerűsége semmit sem kopott. Érthető tehát, hogy Cs. Horváth Tibor elég hamar becsempészte Rejtő műveit a Fülesbe, ahol a légiós történetek Korcsmáros Pál személyében ideális illusztrátorra találtak. De azért jutott Rejtőből a Magyar Ifjúságnak is, márpedig az Zórád Ernő felségterületének számított a Cs. Horváth által kialakított munkamegosztás szerint.
Rejtő képregényes feldolgozása innentől fogva nagyüzemi méreteket öltött, de még hátravolt jó pár cím, amikor 1969-ben elkezdődött a kéziratban fennmaradt művek megjelentetése. Noha ezek valódiságát illetően már akkor fel is merültek kétségek, az „új” Rejtő-regényekre vevők voltak az olvasók, nem csoda hát, hogy Cs. Horváth is beiktatta némelyiket az ütemtervbe.
Az utólag előkerült Rejtő-regények közül A Néma Revolverek Városa az, amelyről a legkevésbé gondoljuk, hogy utánzat lehet, nem hiába sorolja kedvenc regényei közé Bächer Iván. A hibákat és következetlenségeket annak tudhatjuk be, hogy a szöveget annak idején nem látta szerkesztő, a poszthumusz kiadásnál pedig talán túlságosan is tisztelték a kéziratot.
Az pedig szinte biztos, hogy ha annak idején sor kerül a kiadására, aligha a P. Howard álnéven jelenik meg, hiszen a vadnyugati témájú történetek a Gibson Lavery szignó alatt futottak. Bár lehet ezt westernnek nevezni egyáltalán? Persze, Rejtő légiós regényei is inkább a műfaj paródiáját jelentik, de ahogy arra Huszár Linda rámutat tanulmányában, A Néma Revolverek Városában valójában több műfaj (és azok paródiája) is keveredik, hisz ugyanígy fellelhetők benne a krimire és a románcra jellemző elemek.
Az adaptációnál Cs. Horváth Tibornak a terjedelmi korlát szokásos problémáján túl más gondokkal is számolnia kellett, néhány bosszantó változtatást azonban feltehetően saját kútfőből merített. Ma már csak kínunkban nevetni tudunk az olyan abszurd eseteken, hogy A 14 karátos autóban Gorcsev Iván karakterét azért kellett lecserélni Fülig Jimmy-re, mert „mit szólnának a szovjet elvtársak” – hiszen a regényben megmaradt Gorcsevnek, csak a képregényváltozatban nem. Hasonló aggodalom vezérelhette CsHT-t (vagy a szerkesztőket), amikor Pác Tivald börtönviselt kasszafúróból félénk hivatalnokká lényegült át. Azt azonban már nemigen lehet politikai megfontolásokra fogni, hogy az eredetileg erősen őszülő, negyvenes főszereplőt miért kellett tejfelesszájú fiatalemberré változtatni, és elvált, de megbocsátó feleségét egy boltos kisasszonnyal behelyettesíteni.
Szabadon bánt tehát ezúttal is az alapanyaggal Cs. Horváth, ami akkor is nagy kár, ha belátjuk, a szöveghű átdolgozás lehetetlen küldetés lett volna. Még jó, hogy az eredetiben annyira kuszák a cselekmény szálai, ebből a szempontból tehát nem lett rosszabb a helyzet. Ami meg a rajzokat illeti, Zórád Ernő ismételten bizonyította sokoldalúságát, kiválóan keverednek a realista és groteszk elemek az ábrázolásban.
Érdemes elmesélni a képregény sorsát, mert igencsak furcsán alakult. Az eredeti közlésre 1971-ben került sor, 16 nagyméretű oldalon, hetente változó kísérőszínnel, és szép, kézi beírással. Amikor azonban néhány évvel később az akkoriban már egyre több újraközlést szorgalmazó Cs. Horváth kitalálta, hogy kerüljön be a képregény a Füles évkönyvébe, áttördeltette annak a formátumára, 40 jóval kisebb oldalba. Érdekes módon ez a verzió maradt fent „eredetiként”, immár kísérőszínek nélkül, amit a kArton galéria elektronikus archívumából kaptunk meg.
De ez nem egyezik meg teljesen azzal, ami a Füles 1979-es évkönyvében megjelent. Ott ugyanis a rejtvényújságnál kőbe vésett szabályhoz alkalmazkodva lecserélték a szép kézírást otromba, vastag betűs gépi szedésre, ami többnyire nagyobb részt is fedett ki a grafikából, mint az eredeti. Mi több, néhány helyen a képek is változtak: néhol levágtak belőlük pár millimétert, néhol üres tereket toldottak be a szövegnek, néhol pedig éppen, hogy hozzárajzoltak néhány részletet (ezt feltehetően maga Zórád tette meg, bár biztosat nem tudhatunk).
Nem ez volt azonban az utolsó csapás, amelyet az ollót és ragasztót előszeretettel alkalmazó korszak mért A Néma Revolverek Városára. Az 1980-as években füzetsorozatban jelent meg valamennyi Rejtő-képregény az Ifjúsági Lapkiadó gondozásában. Talán takarékossági okokból történt, ki tudja – mindenesetre néhány oldalt kihagytak, illetve összevontak, és a keretezésnél megint szerepet kapott a szerkesztői olló.
A Magyar Ifjúságbeli eredeti közlés ily módon tehát már csak nagyon nehezen lenne rekonstruálható, ezért döntöttünk úgy, hogy úgy jelentetjük meg a képregényt, ahogy fennmaradt – amiből kifolyólag sajátos módon egy újabb „eredeti közlést” hoztunk létre…
Megjegyzés: Külön köszönet illeti Kiss Ferencet a képregény történetének a felderítéséért és Thuróczy Gergelyt a Rejtő-hagyatékot illető információkért. Az utószó írásában segített Bächer Ivánnak a Vasárnapi Hírek 2010. augusztus 29-i számában megjelent cikke és Huszár Lindának az Apertúra portálon 2011-ben megjelent tanulmánya.
