Valamikor régen képregényekkel népszerűsítették a filmeket, erre mutattunk is nemrég példát a Fülesből. A következő pedig az akkori egyetlen, állami filmforgalmazónak, a MOKÉP-nak a saját kiadványából van. 1980 elején mutatták be Szász Péter utolsó, Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? című filmjét, a főbb szerepekben Pécsi Ildikóval, Avar Istvánnal, Bodrogi Gyulával és Hegedűs D. Gézával, ehhez kapcsolódóan készíttették el Zórád Ernővel képregényes formában a film elejét, valamint néhány különálló kockát, kiragadott jelenetet. És még pályázatot is hirdettek, két főre szóló 5 napos pihenés volt a főnyeremény, Visegrádon.
A szkennelt képek Szakács György digitális képregényarchívumából, a bibliográfiai adatok Kiss Ferenc készülő képregénybibliográfiájából származnak.