Winsor McCay (1869-1934) valódi autodidakta őste­hetség volt, már tizenévesen portréraj­zolásból élt ahelyett, hogy az apja általválasztott iskolába járt volna. Úgyn­evezett filléres múzeumokban (ezek a szegényebbek számára olcsó szórakozást nyújtó intézmények 1890 és 1920 között voltak népszerűen Amerikában) készített villámgyors rajzokat a látogatóknak, majd napilapoktól és magazinoktól kapott egyre gyakoribb megrendeléséket. 1903­-ban leszerződött a New York Heraldhoz, itt készítette első képregényeit, köztük a Little Sammy Sneeze című sorozatot. A hat képből az első négy a legvál­tozatosabb helyzetekben mutatta be Sammyt (és többnyire anyukáját), az ötödiken a kisfiú teljesen váratlanul eltüsszentette magát, az utolsó pedig ennek a következményeivel szembesültünk. Egy alkalommal a kép keretét tüsszentette szét, ami előre jelezte, hogy McCay milyen sok forradalmi újítással fog élni.

Rá egy évre McCay elkezdett dolgozni az Evening Telegram című lapnak is, ahol jogi okokból kénytelen volt a Silas álnevet használni, itt indult útjára a Dream of the Rarebit Fiend (a rarebit egy walesi ételkülönlegesség, lényegében sajtos pirítós). A strip több szem­pontból is különleges volt. Egyrészt nem volt állandó szereplője, másrészt pedig ugyanazt a poént sütötte el minden egyes alkalommal: az előző este vacsorára sajtos pirítóst fogyasztó áldozat szörnyű rémálmok után az utolsó képkockában felébred.

Bár McCay mindig tagadta, hogy Freud munkái hatottak volna rá, amikor sz­ereplőinek a különböző fóbiát, félelmeit, rejtett vágyait ábrázolta a képsorokban, nagy valószínűséggel ismerte legalább a fő téziseit. Elismerte viszont, hogy olva­sott egy Welsh Rarebit Tales című ír fantasztikus novellakötetet, amely Lewis Carroll és Edward Lear művei mellett fontos ötletforrás lehetett a számára. A Dream of a Rarebit Fiend kifejezetten felnőtteknek szóló képregény volt, és egyben McCay leghosszabb futamidejű sorozata, mintegy hét év alatt több, mint 300-at készített a heti képsorokból. 1905-ben indult a fiatalabb olvasókat megcélzó hasonló sorozata, a Little Nemo in Slumberland.

A Papírmozi 8. száma négy klasszikus oldalt közöl, ami tudomásunk szerint az első magyar fordítása ennek a képregénynek, íme az egyik.

És még egy érdekesség a dalocskáról (5. kocka): a Teasing című akkoriban nagy sláger volt, és természetesen kiadták a kottáját, amelyhez illusztrációk is voltak.