Füles képregényfigura is volt saját lapjában, méghozzá már az elejétől fogva. 1957-ben elsőként Füles szórakoztató naptára jelent meg, majd nemsokára elindult a heti rejtvényújság. Az első képregény a naptárból származik, a másik kettő a lap 6., illetve 13. számából. Utóbbiaknak az a különlegességük, hogy bár a szignó azonos, a figura alig pár hét alatt teljesen megváltozott. Az impresszumból kiindulva ez a Töjo-nak látszó aláírás Török János karikaturistát fedhette, míg az első Korcsmáros Pál munkája, ahogy a szintén Fülest ábrázoló címlap is. A rövid történetek hangvétele pedig erősen emlékeztet egy korábbi csacsira, a Ludas Matyiban megjelent Kuksira.

Fules_1957_naptar.jpg

Fules_1957_6.jpg

Fules_1957_13.jpg

Szerző: Bayer Antal  2012.10.19. 10:07 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr634857713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kferry001 2012.10.19. 20:24:40

A Szórakoztató Naptár és az I. évfolyam 1. számának a címlapját Korcsmáros Pál készítette, csakúgy, mint a Költői igazságszolgáltatás című szösszenetet.

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2012.10.20. 08:26:59

@kferry001: Köszi a kiegészítést, közben Korcsmáros Péter is jelezte ugyanezt. Javítom a bejegyzésben.
süti beállítások módosítása