Az eleinte főleg irodalmi adaptációkat és történelmi-mozgalmi témájú, realista stílusban készült képregényeket közlő Pajtás 1965-től nyitott a humoros kalandok felé. Külföldi minták befogadása (a lengyel Tytus, a francia Pif) mellett már ekkor kísérleteztek saját figurák bevezetésével is. Az első próbálkozás az elsősorban kiemelkedő állatfestőként ismert Csergezán Pál (1924-1996) nevéhez fűződik, míg a történeteket egy Vágó nevű író jegyezte (a keresztnevét még nem sikerült kiderítenem). A közvetlen minta egészen biztosan Henryk Jerzy Chmielewski Tytus, Romek i A'Tomek című sorozata volt, hiszen abban is két fiú (az egyik magasabb, a másik alacsonyabb és szemüveges) és egy majom a főszereplő - Csergezánék egy kutyával is kiegészítették a csapatot.
Tudomásom szerint a Rázós kalandok első egyoldalas epizódja (Címkegyűjtők) a Pajtás 1965/7-es számában jelent meg, ahol azonnal meg is ismerjük a szereplők nevét: Karesz, Tranzi, Mokka és Szimat. A második epizód (Nem boszorkányság, technika) két, a harmadik (Vigyázat, Beatles-járvány!) négy héttel később volt olvasható. Utóbbi tanúsága szerint már akkor is problémás ötlet volt a rocksztárrá válás... A folytatásról majd később írunk.
Az eredetileg szürke illetve barna oldalakra nyomtatott képregények a könnyebb olvashatóság és az egységesség kedvéért igyekeztünk közelíteni a "valódi" fekete-fehérhez. A forrásfájlokért köszönet az "ismeretlen szkennelőknek".