Az alábbi képregényt "nem jogtiszta" módon adom közzé, elismerem, de nem tudtam ellenállni, hogy megmutassam, hiszen egészen különleges ügyről van szó. Alkotója Peter Foldès francia animációs rendező, eredeti nevén Földes Péter Mihály.

Földes 1923-ban született Budapesten, 1942-től tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, ahol Szőnyi István volt a mestere. 1946-ban Londonba emigrált, és hamarosan megismerkedett Halász Jánossal, aki ekkor már John Halas néven dolgozott rajzfilmrendezőként. Földes bekerült a Halas and Batchelor stúdióba, majd pár évig New Yorkban élt, mielőtt visszatért Európába, és Párizsban telepedett le. Az 1960-as évektől az akkor teljesen új számítógépes animáció egyik úttörője lett. Leghíresebb, több díjat is elnyert (Cannes, BAFTA) és Oscarra is jelölt filmjét, az Éhséget pár éves kanadai tartózkodása alatt készítette.

És ugyanebben az időben megjelent két képregénye is a francia Pilote magazinban. A két epizódban megjelent Lucy a Beatles Lucy in the Sky with Diamonds című dalára utal. Sajnos csak az elsőre találtam rá a lap rajongói által üzemeltetett (nyilvános, de regisztrációhoz kötött) fórumon. A képregény franciául van, de nagyon kevés a szöveg, ezeket az egyes oldalak alá írtam. A Pilote 736. számában jelent meg, 1973-ban. Földes 1977-ben, alig 52 évesen hunyt el Párizsban. 

foldes_pilote736_1.jpg

Time Saving Ltd, szolgálatukra. Szakterületünk a születésnap, a gyermekáldás, az esküvő, stb...

foldes_pilote736_2.jpg

Boldog születésnapot, Lucy! /Kakukk! / Ég önnel!

foldes_pilote736_3.jpg

Most már nagylány vagy, Lucy

foldes_pilote736_4.jpg

foldes_pilote736_5.jpg

foldes_pilote736_6.jpg

Miután szüleik elhervadt rózsává változtak, minden évben 328 millió fiatal hagyja el a családi otthont, ahogy Lucy. / Segítség! Valaki segítsen!

foldes_pilote736_7.jpg

Nem! Nem! A házam!

foldes_pilote736_8-9.jpg

foldes_pilote736_10.jpg

Hé! Állj! Adják vissza a szüleimet! A házamat! / Mindennek van kezdete és vége... Agyonnyomlak, te kukac!  / Engem nem! Én nem vagyok kukac! / Én Lucy vagyok! / Mindennek megvan a maga ideje... Van ideje a reménységnek, van ideje a szerelemnek... van ideje a sírásnak és / Elmenekülök előled! / Meg fogom találni az utat... / Soha

 

Szerző: Bayer Antal  2016.05.10. 20:50 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr158703024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.