AliArchibald_buch.jpg"Magyarországon is sikeres voltak" - írta pár éve a Spiegel Horst Alisch (sz. 1925) Ali und Archibald című képsorairól. Ezen a kijelentésen még a teljes Füles-gyűjteménnyel rendelkezők is felhúzzák a szemöldöküket, amíg meg nem pillantják a mellékelt képek valamelyikét. Mert hogy sem a Füles, sem később a Hahota szerkesztői nem tartották lényegesnek a szereplők megnevezését.

Alisch a Frösi című NDK-beli ifjúsági lap munkatársa volt, itt jelentek meg eredetileg a képregényei, köztük Ali és Archibald (majdnem, de nem mindig szöveg nélküli) kalandjai 1975 és 1989 között. Az újság utolsó évfolyamaiból már kimaradtak, de amikor 2002-ben megpróbálták újraindítani, reprintként ismét bekerültek. Egy nosztalgia-kiadó pedig két gyűjteményes kötetet jelentetett meg pár éve, amelyben korábban kiadatlan képsorokat is közölt.

Az alábbi öt képsor a Füles 1980/47, 49 és 50-es számából származik, A beazonosításért Michael Scholz professzort illeti köszönet.AliArchibald_Fules1980_47.jpg

AliArchibald_Fules1980_49a.jpg

AliArchibald_Fules1980_49b.jpg

AliArchibald_Fules1980_50a.jpg

AliArchibald_Fules1980_50b.jpg

AliArchibald_1.jpg AliArchibald_2.jpg

Szerző: Bayer Antal  2013.08.31. 12:13 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregenymuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr965486003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása