Mivel a május 12-i képregényfesztiválon kiemelt téma lesz a "fumetti", a következő néhány bejegyzésben az itthon megjelent olasz képregényeket mutatunk be.

Bár már csak nagyon óvatosan merek ilyen kijelentéseket tenni, az egyik legeredetibb olasz alkotónak, Benito Jacovittinek (1923-1997) egyetlen magyarországi megjelenése volt, az eredetileg Cocco Bill nevű figurája Dilibill néven szerepelt a Hahota zsebkönyv 10. számában, 1983-ben.

Cocco Bill 1957-ben debütált az Il Giorno csütörtöki gyerekmellékletében, majd tíz év után átkerült a Corriere dei Piccoliba, onnan pedig 1978-ban az Il Giornalinoba. Ennek a korszaknak az első, pontosabban az első négy története az, amit mi is megismerhettünk annak idején - bár áttételesen, ugyanis a Pajtás és társai által kapott szóbeli engedélyt a Pifben megjelent francia képregények lefordítására és ingyenes közlésére a szerkesztők kiterjesztették az egyetlen, a Pifben utánközölt Cocco Bill-epizódra, vagyis épp erre a négy, egymást követő 6 oldalas rövid sztorira. A Hahota formátumából kifolyólag elforgatták az oldalakat, így látszólag 48 (négyszer 12) oldalnyi Cocco Bill jelent meg nálunk - de az eredetitől eltérő módon fekete-fehérben. Bár közismerten nagy barátja vagyok a fekete-fehér képregényeknek, ebben az esetben nagy kárnak tartom, hogy nem volt lehetőség a színes közlésre - hogy miért, annak az illusztrálására mellékelem a francia verziót. (A "beszédes" nevek is arról árulkodnak, hogy franciából fordították a Hahotának.)

Most a négy epizód közül az elsőt mutatjuk be, az eredeti címe Saloon, és az Il Giornalino 27-es számából származik, 1978-ból. A francia változat a Le Nouveau Pif 687-es számában jelent meg.