Arnal egy évvel a lap indulása után, 1946-ban, az 56. számban indította útjára a sorozatot. A többnyire versikés szövegeket Pierre Olivier írta. Arnal sokáig ki is tartott teremtményei mellett, miközben Pif rajzolását már átengedte Roges Mas-nak. Romló egészségi állapota miatt azonban időnként kénytelen volt szüneteltetni a munkát, ilyenkor az ő aláírásával ugyan, de más rajzolók készítették el a heti adagot. (Erről pontosabbat nem nagyon lehet utólag kideríteni, annyi látszik biztosnak, hogy Mas és Roger Dorville a besegítők közé tartoztak.) 1958-59-ben aztán megtörtént a váltás, a fiatal Jacques Nicolaou vette át a stafétabotot, és aztán többé el sem engedte.

Placid és Muzo a kezdetektől fogva a lap fiatalabb olvasóit szólították meg, és idővel ez még erősebb hangsúlyt kapott. Pif 1952-ben átkerült a Vaillant-ba a L'Humanitéből, és gyorsan elhomályosította idősebb "testvéreit". 1955-től már az ő kalandjainak az első képei szerepeltek a címlapon, Placidék pedig egyre hátrább kerültek - de a szerkesztőség becsületére legyen mondva, hogy mindig helyet biztosítottak a korai kedvenceknek.

Mint ismeretes, Magyarországon 1957 volt az az év, amikortól komolyan beindult a képregények közlése a sajtóban. Ennek az egyik kiemelt színtere a Magyar Ifjúság című hetilap volt, amely a legelső számában rögtön egy Placid et Muzo képregénnyel indított, magyarul a Misi és Döme nevet kapták. Nemsokára azonban a lap áttért a magyar, adaptációs képregények közlésére, előbb Sebők Imre, majd Zórád Ernő jelentek meg itt nagy mennyiségben, egészen 1976-ig.

Ekkor még nem tudhatta szegény Placid-Misi és Muzo-Döme, hogy milyen kalandok várnak rájuk a magyar sajtóban... (A szkent Kiss Feritől kaptam, köszönet érte. Az eredeti megjelenésnek nem volt cérnám utánanézni, de a rajzstílus és a panelkiosztás alapján legfeljebb pár évvel korábban jelenhetett meg.)